Man. City: Semmi különös nem történt Balotellivel - Mancini

Vágólapra másolva!
2013.01.04. 12:38
null
Balotelli és Mancini ismét szembe ment egymással - következmény ezúttal sincs (Fotó: Action Images)
Roberto Mancini, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City menedzsere mai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az olyan összetűzések, mint a Mario Balotellivel történt tegnapi konfliktusa, bármikor megtörténhetnek a futballpályákon.

Mint ismert, az olasz szakember azt követően vonta kérdőre Balotellit, hogy a támadó sérülésveszélyes becsúszást kockáztatott meg csapattársával, Scott Sinclairrel szemben a tegnapi edzésen.

„A jövőt nem befolyásolják ezek a történések. Ez egy olyan dolog volt, ami bármikor megtörténhet, bár általában két játékos szokott a főszereplő lenni" – mondta Mancini.

„Ez nem olyan rossz dolog, mint amilyennek az újságok beállítják. Mario megrúgta a csapattársát, mire én azt mondtam neki, hogy hagyja el a pályát. Erre ő azt felelte, hogy nem. Semmi különös nem történt, nem volt verekedés. A képek nem mutatják meg, hogy valójában mi történt. Megragadtam a szerelését, és ellöktem. Két másodpercig dühös voltam, de aztán megnyugodtam. Nem volt olyan tragikus, mint amilyennek látszott" – elemezte a történteket az olasz szakember, aki hozzátette, amíg képesnek tartja Balotellit a „javulásra”, addig akár száz esélyt is hajlandó adni a 22 esztendős támadónak.

 

 

Legfrissebb hírek

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
2025.10.04. 22:47

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.10.03. 23:02

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.03. 21:48

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
2025.09.28. 13:04

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Az Arsenalnak áll a zászló a vasárnapi rangadón

Angol labdarúgás
2025.09.21. 10:30
Ezek is érdekelhetik