Fulham: az ír csodagyerek, Noe Baba csatlakozott a klubhoz

Vágólapra másolva!
2013.01.17. 14:32
Az ír labdarúgás egyik legnagyobb reménysége, a 16 éves Noe Baba csatlakozott a Fulham korosztályos csapatához. A londoni klub a nemzetközi szövetség jóváhagyása után jelenti be a kameruni születésű védő szerződtetését.

Tavaly novemberben dőlt el, hogy Noe Baba a Fulhamben folytatja – pedig a Manchester United, a Sunderland és a Celtic is vitte volna –, és a goal.com értesülése szerint most már hivatalosan is nyélbe ütötték az üzletet, amelynek hivatalos bejelentésére azt követően kerül sor, hogy a FIFA rábólint.

A Fulham 160 000 eurót (47 millió forint) fizetett a Castlebar Celtic nevű ír klubnak a csodagyerekként kezelt Noe Babáért, aki Kamerunban született, de gyerekkorában Írországba költözött a családjával. Ő volt az első afrikai származású játékos, aki csapatkapitányként vezette pályára az egyik ír korosztályos válogatottat, konkrétan az U17-eset, azóta pedig már háromszor az U19-es nemzeti csapatban is megmutathatta tudását.

Leginkább középső védőként szerepeltetik, de nem jön zavarba a hátsó alakzat szélein és a védelem előtt sem.

Legfrissebb hírek

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20
Ezek is érdekelhetik