Arsenal: Theo Walcott meghosszabbította szerződését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.18. 17:46
null
Theo Walcott (Fotó: Action Images)
Meghosszabbította szerződését az Arsenal labdarúgócsapatánál Theo Walcott, aki sajtóértesülések szerint 2016 nyaráig marad az angol élvonalbeli bajnokság hatodik helyén álló „ágyúsoknál”.

A 23 éves csatár eredeti megállapodása az idény végéig szólt, azaz a nyáron akár ingyen távozhatott volna a londoni klubtól.

„Nagyon boldog vagyok, hogy aláírtam az új szerződésemet. Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani, de legfőképpen Arsene Wenger vezetőedzőnek" – idézte az angol válogatott futballistát az együttes honlapja.

Az angol média úgy tudja, a francia szakember azzal vette rá a maradásra Walcottot, hogy kedvenc posztján, középcsatárként számít rá, melynek eredményeként a mostani szezonban Walcott minden sorozatot beleértve 24 meccsen 14 gólt szerzett.

Walcott 16 évesen került a londoni együtteshez. Az új szerződése alapján fizetése heti 100 ezer font körül lesz.

Legfrissebb hírek

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
47 perce

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
18 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
20 órája

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
23 órája

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:01
Ezek is érdekelhetik