MU: Giggs a szezon végén befejezheti pályafutását

Vágólapra másolva!
2012.11.04. 09:10
Ryan Giggs, a Premier League-ben listavezető Manchester United 38 esztendős középpályása nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy 2013 nyarán befejezi pályafutását. A rutinos futballista szerződése az idény végén lejár a „vörös ördögöknél".

A 39. életévét november végén betöltő Giggs a Telegraphnak adott nyilatkozatában elmondta, nem elképzelhetetlen, hogy karrierje utolsó szezonját tölti. A walesi középpályás 2012 februárjában meghosszabbított kontraktusa a jövő nyáron lejár, a Manchester United vezetősége pedig májusig nem kívánja újratárgyalni a megállapodást.

„Lehet, hogy ez az utolsó szezonom – nyilatkozta Giggs. – Hasonlóan gondolkodom, mint az elmúlt pár évben: karácsony után értékelem a helyzetemet, valamint beszélek a menedzserrel a szándékairól. Ha nem fogom úgy élvezni a játékot, mint eddig, akkor befejezem. Harminckilenc éves leszek novemberben, de nem aggódom. Még mindig úgy érzem, hogy tudok segíteni a csapatnak.”

Sir Alex Ferguson korábban úgy nyilatkozott, hihetetlen, hogy Giggs 38 évesen is végig tud játszani egy olyan meccset, mint a Chelsea ellen hosszabbítás után 5–4-re elveszített Ligakupa-mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48
Ezek is érdekelhetik