Anglia: követelik a rasszista futballisták kirúgását

Vágólapra másolva!
2012.11.07. 12:55
A labdarúgópályákon tapasztalható rasszista megnyilvánulások járjanak akár állásvesztéssel is – többek között ezt tartalmazza az a tízpontos tervezet, amelyet az angol futball megtisztításáért dolgozó Society of Black Lawyers nevű szervezet tett le az asztalra szerdán.

A rasszizmus visszaszorítása érdekében életre hívott Kick It Out mozgalom képviselői szerdán tárgyaltak az angol Labdarúgó-szövetség (FA), a Premier League és a profi labdarúgók szervezetének delegációival – a tízpontos akcióterv ennek apropóján került nyilvánosságra.

A Kick It Out mozgalomban fontos szerepet vállaló Society of Black Lawyers régóta szorgalmazza a színes bőrű futballistának szervezetének megalakítását. Ezt a törekvést egészíti ki a mostani lista, amelyben egyebek mellett a következők állnak:

A labdarúgók szerződésében a rasszista megnyilvánulás szerepeljen a legsúlyosabb vétségek között, eredményezzen szerződésbontást és akár kilenc hónapra szóló eltiltást; a játékvezető szakítsa félbe a mérkőzést, ha nézőtéri rasszista megnyilvánulást észlel, illetve állítsa ki azt a játékost, aki rasszista szavakat, gesztusokat enged meg magának.

Az aktuális esetekkel kapcsolatban a szervezet követeli, hogy a Chelsea által rasszizmussal vádolt Mark Clattenburg játékvezető addig ne vezethessen mérkőzést, amíg vizsgálat folyik ellene. Ami pedig a Tottenhamet illeti, a Society of Black Lawyers rendőrségi feljelentést helyezett kilátásba, amennyiben az amúgy a helyi zsidó közösség jelentős támogatását élvező londoni klub nem lép fel a White Hart Lane-en tapasztalható antiszemita megnyilvánulásokkal szemben.

A tízpontos akcióterv elkészültét a szervezet azzal indokolja, hogy az ilyen ügyekben a közelmúltban kiszabott büntetések – John Terry: négymeccses eltiltás, 220000 fontos pénzbüntetés Anton Ferdinand megalázásáért; Luis Suárez: nyolc meccs Patrice Evra megsértéséért – nem elég súlyosak.

Legfrissebb hírek

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14

A Manchester City szerződtette a Wolverhampton játékosát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.09. 19:30
Ezek is érdekelhetik