Anglia: az FA elnöke „lehallgatná" a bírókat

Vágólapra másolva!
2012.11.04. 15:43
David Bernstein, az angol Labdarúgó-szövetség (FA) elnöke bevezetné, hogy a mérkőzés alatt egymással fejhallgatón – úgynevezett headset-en – kommunikáló játékvezetők szavai elszámolásra kerüljenek.

A sportvezető azok után állt elő ötletével, hogy Mark Clattenburg játékvezetőt azzal vádolják a Chelsea játékosai, hogy „nem megfelelő módon” beszélt velük a múlt hétvégi Chelsea–Manchester United (2–3) angol bajnoki mérkőzésen.

A játékvezetők a mérkőzés alatt hallják egymást, az illetékesek azonban nem veszik fel a találkozón elhangzottakat.

„Annak érdekében, hogy az ellenőrzésekre sor kerüljön, a játékvezetők szervezetének további lépéseket kellene tennie. Ha ez megtörténne, a FIFA (a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) és az IFAB (a labdarúgás szabályalkotó testülete) elé kellene terjeszteni a javaslatot, akiknek a jóváhagyása nélkül nem lenne lehetséges az ötlet megvalósítása. A folyamat hosszú és aprólékos lenne. Az IFAB-nak remek »tulajdonsága«, hogy nem kapkodja el a döntéseit. A közelmúltban történtek okot adnak arra, hogy megvizsgáljuk ennek a javaslatnak a bevezetését” – nyilatkozta Bernstein.

Legfrissebb hírek

Későn ébredt a címvédő, a franciák nyerték a halálcsoport rangadóját a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 23:10

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02

„Gyógyulj meg, apu!" – megműtötték David Beckhamet

Angol labdarúgás
2025.06.27. 14:35

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.20. 20:00

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

Az angol munkásosztály hőse – Jamie Vardy-portré

Képes Sport
2025.06.10. 13:18

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

Mohamed Szalah nem mondott le az Aranylabdáról

Angol labdarúgás
2025.05.19. 09:27
Ezek is érdekelhetik