Manchester United: Soros György 3 millió részvényt vett

Vágólapra másolva!
2012.08.21. 07:49
Soros György részesedést szerzett a Manchester Unitedben, miután az alapítványa megvásárolta az angol futballklub 3 114 588 darab részvényét. A magyar származású amerikai üzletember szavazati joga ennek ellenére elenyésző.

A 82 éves Soros György az A részvénysorozat 7.85 százalékát birtokolja az üzlet révén – a teljes klubban így 1.9 százaléknyi részesedéssel rendelkezik – ám szavazati joggal ezzel együtt alig bír, mivel a B részvénysorozat a Glazer családnál marad, márpedig az tízszeres szavazati jogot biztosít a nyilvánosan forgó A jelűhöz képest.

Az angol klub részvényeinek tőzsdei bevezetésére augusztus 9-én került sor New Yorkban. A részvények kibocsátási árfolyama 14 dollár volt, ám ez azóta 6.7 százalékkal lecsökkent, hétfőn 13.06 dolláron zárt.

Az angol klub részvényeinek tőzsdei bevezetésére augusztus 9-én került sor New Yorkban. A részvények kibocsátási árfolyama 14 dollár volt, ám ez azóta 6.7 százalékkal lecsökkent, hétfőn 13.06 dolláron zárt.

Soros György 2008-ban az akkor adóssággal küzdő AS Romában szeretett volna részesedéshez jutni, ám később elállt ettől a tervétől.

Legfrissebb hírek

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.01. 15:32

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46
Ezek is érdekelhetik