Liverpooli tragédiákról nótáztak a manchesteriek az ifimeccsen

Vágólapra másolva!
2011.03.14. 11:57
null
A 96 áldozatot követelő hillsborough-i tragédia a Liverpool történetének legsötétebb pillanata (Fotó: Action Images)
A Manchester United szurkolói aljas módszerrel próbáltak meg revánsot venni a Liverpoolon az egy héttel ezelőtti 3–1-es vereségért: a „vörös ördögök" szurkolói csoportja az FA Youth Cup-mérkőzésre is elkísérte a klub U18-as csapatát az Anfield Roadra, ahol a Heysel- és a Hillsborough-stadionban történt szerencsétlenségekről nótáztak a fiatalok mérkőzése alatt. Amint arról beszámoltunk, Adorján Krisztián, a Liverpool U18-as labdarúgócsapatának játékosa végigjátszotta a 3–2-es manchesteri győzelmet hozó találkozót.

A Liverpool Adam Morgan duplájával már 2–0-ra is vezetett az Anfielden, az MU ezután fordította meg a találkozót, amelyen a szurkolók viselkedése a játékosokat is felhergelte, négy piros lapot is kiosztott a játékvezető: kettőt két játékos kakaskodása után, az egyik úgy lefejelte a másikat, hogy vér is folyt.

A másik két embert egy tizenegyesnél állították ki, a liverpoolit a büntetőt megelőző szabálytalanságért, míg a manchesterit azért, mert a tizenegyes végrehajtása közben megtorpant, és ezért megkapta második sárga lapját. (A megismételt büntetőt a csapattárs szabályosan értékesítette.)

A legborzasztóbb azonban a tízezres szurkolói sereg ama manchesteri csoportjának viselkedése volt, amely a Liverpool nyolcvanas évekbeli szurkolói tragédiáiról énekelt, majd a meccs vége felé görögtüzet gyújtott. A renitenseket kivezették a stadionból, több manchesteri „szurkolót" letartóztattak.

1985-ben, a brüsszeli Heysel-stadionban a Juventus ellen játszott BEK-döntőn 39, 1989-ben, a Nottingham Forest elleni FA-kupa-elődöntőben a sheffieldi Hillsborough-stadionban 96 ember veszítette életét.

„Gyalázatos, hogy ezekről a tragédiákról énekeltek, és szégyen, hogy ezt azok az emberek tették, akik a Manchester United szurkolóinak vallják magukat. Tenni fogunk azért, hogy a vétkesek megkapják büntetésüket" – jelentette ki az MU szóvivője.

„Még sohasem hallottam olyat, hogy valaki a másik klub tragédiájáról nótázik, ráadásul ezt egy ifjúsági mérkőzésen teszi. Remélem, nem is fog ilyen még egyszer előfordulni – mondta John Aldridge, a Liverpool legendája, aki ott volt a hillsbrorough-i tragédiánál. – Hihetetlen, mire képesek egyes emberek. Nagyon sajnálom azokat a manchesteri szurkolókat, akik tényleg azért jöttek, hogy megnézzék a fiatal focistákat, akik remek játékkal fordítottak. Ők sem lehetnek boldogok a látottak után."

Az MU ellen az UEFA is eljárást folytat, még a Marseille elleni idegenbeli BL-nyolcaddöntő miatt, ott is görögtüzet gyújtottak a „vörös ördögök" huligánjai.

Az ifjúsági mérkőzést egyébként Adorján Krisztián végigjátszotta, a beszámolók szerint több remek passzal is észrevétette magát. A második gólnál például remekül ugratta ki a végül gólpasszt adó csapattársát, Sterlinget.

ÖSSZEFOGLALÓ A MÉRKŐZÉSRŐL

 

 

Legfrissebb hírek

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25
Ezek is érdekelhetik