Beckham a Tottenhamhez kerülhet kölcsönbe

Vágólapra másolva!
2011.01.05. 16:30
null
Beckham ismét visszatérhet Európába (Fotó: Action Images)
A BBC értesülései szerint az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxy változtatott álláspontján, és kölcsönbe elengedné David Beckhamet egy másik, európai klubhoz. Az angol médium szerint a középpályás a Tottenham Hotspur játékosa lehet.

A korábbi hírek arról számoltak be, hogy David Beckhamet a Blackburn és a Newcastle is szeretné megszerezni, ám az angol futballista legszívesebben a Tottenhamhez menne.

Beckham – túl azon, hogy az említett csapatok közül a Tottenham számít manapság a legerősebbnek – azért is igazolna szívesen a londoniakhoz, mert utánpótláskorában a Spursnél szerepelt, mielőtt 1991-ben a „vörös ördögökhöz” igazolt.

„Nem valószínű, hogy kölcsönadjuk, főleg annak fényében, ami legutóbb történt – állt korábban a Galaxy által kiadott közleményben. – Az európai edzések azonban jó formában tartanák, így valamennyire Fabio Capello szeme előtt is ott lenne.”

A Galaxy tehát úgy döntött, hogy nem gördít akadályt Beckham távozása elé, ami azt jelenti, hogy a márciusi MLS-start kezdetéig Beckham 11 mérkőzésen játszhatna az angol bajnokságban.

Azt már csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a Tottenham a következő angol bajnoki fordulóban a Manchester United együttesét, Beckham egykori klubját fogadja…

Legfrissebb hírek

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
1 órája

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07

A csángó közméltóságok csapata nyerte a hagyományos csíkszentdomonkosi futballtornát

Minden más foci
2025.10.14. 15:54

Labdarúgás: hetet kaptak az U17-esek a csehektől az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.14. 15:24

Magyar futballedző előtt tiszteleg Hollandia

Népsport
2025.10.14. 14:31
Ezek is érdekelhetik