MU-Arsenal: Ferguson a védelmet dicséri, Wenger a pályát szidja

Vágólapra másolva!
2010.12.13. 23:37
Elsősorban a Manchester United védelmének remek teljesítményét emelte ki Sir Alex Ferguson csapata Arsenal ellen aratott 1–0-s győzelme után.

„Jól kellett játszanunk, és jól is ment, főleg az első félidőben. A második játékrészre erőre kaptak és hátrébb tudtak minket szorítani. Wayne Rooney büntetője egész különös volt, sosem láttam, hogy így a léc fölé lőne egyet. Ez adott egy kis lendületet az Arsenalnak, de a védekezésünk rendkívül jó volt egész este" – nyilatkozta.

Kollégája, Arsene Wenger az Old Trafford talaját szidta.

„A mérkőzés színvonala megsínylette a nagyon rossz minőségű gyepszőnyeget, ezért követett el mindkét csapat rengeteg technikai hibát. Nem hinném, hogy ne teljesítettünk volna, egyszerűen meghajoltunk a United kitűnő védekezése előtt. Volt így is néhány lehetőségünk, összességében szerintem balszerencsés vereséget szenvedtünk" – mondta.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19
Ezek is érdekelhetik