Evra: Az Arsenal nem több, mint egy edzőközpont

Vágólapra másolva!
2010.12.10. 14:51
null
Evrának megvan a véleménye az Arsenalról (Fotó: Action Images)
A Manchester United labdarúgója, Patrice Evra a hétfői, Arsenal elleni rangadó előtt adott nyilatkozatában kritizálta az „ágyúsokat". Véleménye szerint egy ilyen szintű klubnál krízisnek számít, ha öt éven át nem nyernek semmilyen trófeát...

December 13-án 21 órától rendezik a Manchester United–Arsenal angol élvonalbeli rangadót. A Premier League tabelláján a vendégek egy ponttal előzik meg az eddig egy meccsel kevesebbet játszó „vörös ördögöket", így mindkét fél számára kulcsfontosságú lesz a három pont begyűjtése.

Az Arsenal vezető pozíciója ellenére a hazaiak védője, Patrice Evra szerint a végelszámolásnál nem kell tartaniuk a londoniaktól.

„Lehet, hogy legyőznek minket hétfő este, de a végén minek örülhet az Arsenal? Semminek. Öt esztendeje nem szerzett trófeákat, ami egy ekkora klubnál krízisnek számít" – idézi az Eurosport honlapja a francia játékost.

„Számomra az Arsenal nem több, mint egy edzőközpont. Élvezet nézni a meccseit, de nem nyer címeket, márpedig az emberek erre emlékeznek."

„A fő riválisunk a Chelsea. Jobban érdekelnek minket a kékek eredményei, mint az Arsenálé, még akkor is, ha tudjuk, hogy az »ágyúsoké« egy nagyszerű csapat és bármikor legyőzheti a Chelsea-t, bennünket vagy bárki mást."

„Szeretek az Arsenal ellen játszani, mert nem védekezni jön az Old Traffordra, hanem futballozni. Mi is hasonló mentalitással lépünk pályára, de sokkal hatékonyabbak vagyunk" – tette hozzá Evra.

Evra korábban is kritizálta már a londoniakat. A két csapat 2009-es BL-elődöntőjének visszavágóját – amelyen a United idegenben 3–1-re nyert – úgy jellemezte, mintha 11 férfi játszott volna 11 kisfiú ellen.

A mérkőzést hétfő este 21 órától nyomon követhetik élő, szöveges tudósításunkban!

Legfrissebb hírek

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
18 órája

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.08. 17:57

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.06. 15:43

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

Gyökeres változás a fine art helyett: ez lesz az Arsenal éve?

Angol labdarúgás
2025.07.03. 17:45

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21
Ezek is érdekelhetik