Nani: A világ egyik legjobbja vagyok

Vágólapra másolva!
2010.11.01. 13:47
null
Nani az idén főszerepet vállal a United sikereiben (Fotó: Action Images)
Nani, az angol Manchester United labdarúgóklub portugál támadója a Tottenham elleni, 2–0-ra megnyert bajnoki mérkőzés kapcsán adott interjút, amelyben elmondta, saját magát a világ legjobb játékosai közé sorolja.

„Úgy gondolom, közel állok ahhoz, hogy tökéletes labdarúgó legyek. Most már elmondhatom, egyike vagyok a világ legjobb játékosainak” – nyilatkozta Nani a Sky Sportsnak.

„A pályán hinned kell önmagadban és képességeidben” – folytatta a 23 éves portugál válogatott.

A United támadója jó formában van ebben a szezonban, utóbbi négy meccsén négy gólt szerzett, összesen pedig már hétnél tart minden sorozatot figyelembe véve. Emellett pedig a gólpasszok terén is jeleskedik.

„A világ legjobb klubjában játszok, ráadásul igen meghatározó szerepem van. Góljaimmal és gólpasszaimmal nagyban hozzájárulok a csapat sikereihez.”

„A világ legjobb játékosa akarok lenni, nem félek a nagy meccsektől, mert azok a legjobbak a labdarúgásban. Mindenki a szép focit szereti, ez pedig az én teljesítményemet is segíti” – fejezte be nyilatkozatát a portugál.

Nani nemcsak kivételes technikai képességeiről, hanem szemfülességéről is tanúbizonyságot tett a hét végén. A portugál klasszis érdekes gólt szerzett szombaton a Manchester United–Tottenham angol bajnoki mérkőzésen, amikor is a vendégek kapusa, Heurelho Gomes a tizenhatoson belül letette a labdát, mert azt hitte, szabadrúgás következik, ám a bíró nem sípolt, így a „vörös ördögök” portugál játékosa szemfülesen berúgta azt a kapuba. 

A portugál játékos minden bizonnyal kezdő lesz a Manchester United Bursaspor elleni kedd esti Bajnokok Ligája-összecsapásán Törökországban.

 A MANCHESTER UNITED–TOTTENHAM (2–0)  MECCS GÓLJAI

 

 

 

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12
Ezek is érdekelhetik