Manchester United: Rooney? A kispadra talán már odafér - Ferguson

Vágólapra másolva!
2010.11.19. 13:46
Sir Alex Ferguson, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Manchester United menedzsere megerősítette a korábbi találgatásokat, melyek szerint elképzelhető, hogy a Wigan elleni szombati bajnoki mérkőzésen pályára küldi a sérülés miatt hetekig harcképtelen Wayne Rooneyt.

„Nem hiszem, hogy ott lesz a kezdőcsapatban, ám a kispadra talán már odafér – mondta Ferguson a Key103 rádiónak. – De az biztos, hogy a Rangers elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen már pályára lép."

Rooney az idényt rossz formában kezdte, majd bokasérülést szenvedett, és október közepe óta nem lépett pályára. Az MU rövid időre az Egyesült Államokba vezényelte rehabilitációra – a tengerentúli túra megszervezését az is indokolta, hogy a viharos szerződéshosszabbítási tárgyalások után valamelyest el kívánták szigetelni az angol médiát a támadótól.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59
Ezek is érdekelhetik