Anglia: Wayne Rooney nem úszhatja meg a máglyahalált Edenbridge-ben

Vágólapra másolva!
2010.11.03. 15:05
A délkelet-angliai Edenbridge városában az idén Wayne Rooney mintegy nyolc méter magas bábuját vetik máglyára az évente megrendezett hagyományos örömtűzrakás keretében.

Az edenbridge-iek szerint az utóbbi időben a labdarúgó elég sokat szerepelt a bulvársajtóban ahhoz, hogy sokak szemében ellenszenvessé váljon. Előbb azzal vádolták, hogy egy prostituálttal megcsalta a feleségét, majd pedig kijelentette, hogy elkívánkozik a Manchester Unitedtől. (Mint ismert, végül új, öt évre szóló szerződést írt alá a „vörös ördögökkel".)

A Nagy-Britannia-szerte gyújtott örömtüzekkel egy több mint négyszáz évvel ezelőtti merényletterv  meghiúsítására emlékeznek: Guy Fawkes 1605. november 5-én megkísérelte felrobbantani az angol parlamentet és I. Jakab királyt, de időben leleplezték.

Az örömtüzek máglyáin az ő figurája mellett általában népszerűtlen kortársak képmását is elégetik. Az élcelődő edenbridge-iek az elmúlt években Jacques Chirac francia elnök, Szaddám Huszein iraki diktátor és Tony Blair brit miniszterelnök bábuját is tűzre vetették a tréfás „Celebrity Guy" szertartás keretében – ezen a szombaton Rooneyn a sor.

Legfrissebb hírek

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:58

A Real Madrid elleni siker után a Brentforddal nem bírt az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.04.12. 20:26

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07

Kerkez Milos már a barátainak is a liverpooli váltásról beszélt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.26. 12:17

A PL-aranyéremről már aligha marad le a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.03.18. 11:56
Ezek is érdekelhetik