Reina: Felejtsük el, hogy bajnokságot nyerünk!

Vágólapra másolva!
2010.09.13. 20:50
null
Reina türelmet kér az átalakulóban levő Liverpool számára (Fotó: Action Images)
Pepe Reina, a Liverpool labdarúgócsapatának spanyol válogatott kapusa szerint nem valószínű, hogy a „vörösök" beleszólnának a 2010–2011-es angol bajnoki címért folytatott küzdelembe. Ő már csak első kézből tudja: a Poolnak Reina nagy bravúrjaira (is) szüksége volt ahhoz, hogy vasárnap ikszeljen a Birmingham City otthonában.

„Tudatosítanunk kell a klubnál, hogy senki se gondolkodjon a bajnoki címről vagy az első négybe kerülésről ebben a pillanatban. Időbe telik, hogy összeálljon a csapat és bajnokesélyes legyen. Előbb be kell építenünk az új játékosokat, aztán meg kell szoknunk az új játékrendszert is" – nyilatkozta Reina.

 

A POOL LEGUTÓBBI 10 SZEZONJA (bajnoki szereplés)
2009–2010 7.
2008–2009 2.
2007–2008 4.
2006–2007 3.
2005–2006 3.
2004–2005 5.
2003–2004 4.
2002–2003 5.
2001–2002 2.
2000–2001 3.

„A célunk persze az, hogy az elsőségért, vagy legalábbis a BL-helyekért küzdjünk, de nem szabad álmodoznunk, maradjunk a realitások talaján. Csak a szezon végén derül ki, mit érhetünk el ezzel a kerettel, addig türelmesnek kell maradnunk. Majd áprilisban és májusban beszélhetünk a kitűzött célokról" – mondta Reina.

A spanyol kapuvédő az erősítések elmaradásáról is beszélt, mint egy olyan tényezőről, ami hátráltatja a Liverpoolt.

„Nem költöttünk sok pénzt, pedig van olyan eset a futballban, amikor ez nagyon fontos lenne a versenyképességhez. Sajnos ez így is marad, amíg nem oldódik meg a másik szituáció [a tulajdonosváltás a klubnál – a szerk.]."

A Liverpool négy forduló után mindössze egy győzelmet aratva a 13. helyen áll a Premier League-ben. A Pool utoljára az 1989–1990-es szezonban ünnepelhetett bajnoki aranyérmet, a legutóbbi idényben 11 év után szorult ki az első öt közül.

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
21 órája

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19
Ezek is érdekelhetik