Premier League: a Newcastle a gyepbe döngölte a Villát, 6-0 a vége

Vágólapra másolva!
2010.08.22. 16:32
null
Kicsi a rakás Friedel kapuja előtt: egy Newcastle-gólöröm a hat közül (Fotó: Reuters)
Kiütéses, 6–0-s győzelmet aratott hazai pályán a Newcastle United az Aston Villa ellen az angol Premier League 2. fordulójában. A „szarkák" a  mesterhármast szerző, fantasztikusan játszó Andy Carroll és a kétgólos Kevin Nolan vezérletével diadalmaskodtak. A Newcastle-ben nem kapott lehetőséget Kádár Tamás, aki ágyéksérülése után csak szombaton állhatott ismét edzésbe.

A mérkőzés a Villának indulhatott volna jobban, de John Carew csúnyán elszúrta az Ashley Younggal szembeni szabálytalanságért befújt büntetőt a 10. percben.

A büntetés nem maradt el: a 12. percben Joey Barton remek találattal szerezte meg a vezetést a Newcastle-nek, majd a 32. és a 34. percben Kevin Nolan és Andy Carroll két gyors góllal padlóra küldte a birminghamieket.

Az Aston Villa nem is állt fel a nagy pofon után: a 67. percben Andy Carroll kihasznált egy újabb nagy védelmi hibát, kavarodás után Nolan meglőtte az ötödiket is, majd a 93. percben egy kontrát követően Carroll megszerezte a harmadik gólját (legutóbb élvonalbeli bajnokin, még 2005-ben Michael Owen szerzett három gólt a „szarkák" mezében) – és ezzel 6–0-ra győzött a parádézó Newcastle.

Ez már a harmadik 6–0-s győzelem volt a Premier League 2. fordulójában, szombaton az Arsenal és Chelsea nyert ilyen különbséggel – hasonló eset még sosem fordult elő az angol topligában. A legtöbb 6–0-s (illetve, mivel akkor még gólarányt számoltak, 6:0-s) eredmény az angol élvonalban az 1892–1893-as kiírásban volt, ekkor nyolc ilyen esetet jegyezhettek fel a statisztikusok – most a csapatok két forduló alatt eljutottak négyig!

„Hétfőn Paul Scholes vezérletével kioktattak minket Manchesterben, de sikerült felállnunk a vereség után. Mindenképpen meg akartuk őrizni az előző szezonból hozott hazai veretlenségünket. Hála a jó égnek végre megszabadulhatok a bajuszomtól, mert lassan odáig fajult a helyzet, hogy vagy a bajuszomnak, vagy a kapcsolatomnak lesz vége" – nyilatkozta Barton, aki a csapaton belüli fogadás miatt növesztett (nem túl előnyös) szőrzetet, és csak az első siker után vághatja le.

„Erre azért nem számítottam, de az első találat minden gátlást felszabadított. Remek támadójátékot nyújtottunk, és szép gólokat lőttünk. Túl jók voltunk ma a Villának" – kommentált a Newcastle menedzsere, Chris Hughton.

A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA

 



 

 

 

PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Newcastle–Aston Villa 6–0 (Barton 12., Nolan 31., 87., Carroll 34., 67., 93.)
A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Everton–Wolverhampton 1–1
West Ham United–Bolton 1–3
Stoke City–Tottenham 1–2
Arsenal–Blackpool 6–0
Birmingham–Blackburn 2–1
West Bromwich Albion–Sunderland 1–0
Wigan–Chelsea 0–6
Fulham–Manchester United (vasárnap, 17:00)
Manchester City–Liverpool (hétfő, 21:00)

 

AZ ÁLLÁS
  1. Chelsea 2 2 12–  0 +12  6
  2. Arsenal 2 1 1   7–  1 +6  4
  3. Bolton 2 1 1   3–  1 +2  4
  4. Birmingham 2 1 1   4–  3 +1  4
  5. Wolverhampton 2 1 1   3–  2 +1  4
  6. Tottenham 2 1 1   2–  1 +1  4
  7. Newcastle 2 1 1   6–  3 +3  3
  8. Manchester United 1 1   3–  0 +3  3
  9. Blackburn 2 1 1   2–  2 0 3
10. Blackpool 2 1 1   4–  6 –2  3
11. Aston Villa 2 1 1   3–  6 –3  3
12. West Bromwich Albion 2 1 1   1–  6 –5  3
13. Liverpool 1 1   1–  1 0 1
14. Fulham 1 1   0–  0 0 1
14. Manchester City 1 1   0–  0 0 1
16. Sunderland 2 1 1   2–  3 –1  1
17. Everton 2 1 1   1–  2 –1  1
18. Stoke City 2 2   2–  4 –2  0
19. West Ham United
2 2   1–  6 –5  0
20. Wigan 2 2   0–10 –10  0
Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes kihagyta a büntetőt, ikszelt a Fulhammel a Man. United

Angol labdarúgás
58 perce

Duplázott a Rapid 19 éves támadója, Bolla végig a pályán volt az ETO elleni Kl-visszavágó előtt

Légiósok
1 órája

Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

Angol labdarúgás
3 órája

„Ez a szuperereje” – Mikel Arteta a duplázó Viktor Gyökerest dicsérte

Angol labdarúgás
10 órája

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
21 órája

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:27

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:07

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:07
Ezek is érdekelhetik