Anglia: hagyják dolgozni Capellót, nem ő a hunyó - Roy Keane

Vágólapra másolva!
2010.06.29. 18:19
Kemény kritikával illette a labdarúgó-világbajnokságon a nyolcaddöntőben kieső angol válogatott játékosait Roy Keane, a Manchester United egykori csapatkapitánya, az Ipswich Town jelenlegi menedzsere, egyúttal Fabio Capello szövetségi kapitány pozícióban tartására biztatott.

„Őrültség kritizálni és kérdőre vonni a menedzsert – fogalmazott az ír válogatottban egykor 96-szor pályára lépő játékos. – A selejtezők során egyetlen hibát sem követett el, mégis hirtelen bukott emberként kezelik. A németektől kapott góloknak, különösen az első kettőnek semmi köze ahhoz, hogy Capello milyen taktikát választott. Egyszerűen rosszul védekeztek. Hagyni kellene őt dolgozni, mert kivételesen nagyszerű szakember, Angliának szerencséje van, hogy meg tudta szerezni."

Keane hozzátette: az angol játékosoknak mélyen magukba kell nézniük, mert – képletesen fogalmazva – éppen „megúsznak egy gyilkosságot". A Manchester United egykori ír válogatott középpályása ugyanakkor nem lepődött meg a történteken, mert egyfelől „jó játékosok nem feltétlenül alkotnak jó csapatot", másrészt szerinte a keretből egyedül Wayne Rooneynak volt igazán jó idénye.

Legfrissebb hírek

Retegui duplázott, az olaszok három góllal legyőzték Izraelt vb-selejtezőn

Foci vb 2026
2025.10.14. 22:45

Megvan a 21. vb-résztvevő: Ghána hazai győzelemmel foglalta le helyét a 2026-os tornán

Foci vb 2026
2025.10.12. 23:16

Románia a 95. percben szerzett góllal legyőzte a vb-selejtezőben eddig hibátlan Ausztriát

Foci vb 2026
2025.10.12. 22:40

Belgium nem tudott gólt szerezni, a hősiesen védekező Észak-Macedónia továbbra is vezeti a J-csoportot

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:44

Hiába Gyökeres és Isak, Svédország nem szerzett gólt, kikapott otthon Svájctól

Foci vb 2026
2025.10.10. 22:43

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

„Elragadtak az érzelmek” – Ekitiké elnézést kért meggondolatlan piros lapja után

Angol labdarúgás
2025.09.24. 12:26
Ezek is érdekelhetik