Capello két napon belül válaszol az Internek

Vágólapra másolva!
2010.05.31. 09:21
null
Capello sorsa hamarosan eldől (Fotó: Action Images)
Két napon belül eldőlhet, hogy Fabio Capello marad-e az angol válogatott szövetségi kapitánya a világbajnokság után, vagy az olasz szakember elfogadja a vezetőedzőt kereső Inter ajánlatát. A mester úgy nyilatkozott, leül tárgyalni az FA új vezetőivel, hogy pontot tegyenek az ügy végére.

Fabio Capello az angol válogatott Japán elleni győzelme (2–1) után úgy nyilatkozott, hamarosan tisztázni fogja, hogy marad-e a „háromoroszlánosok" élén a dél-afrikai világbajnokság után. A szakember korábban már megegyezett Lord Triesmannel, az FA akkori elnökével a folytatásról, de szerződést még nem kötöttek a felek.

„Mindig ugyanazt hajtogatom. A nevem állandóan az újságokban szerepel, és már a rádióban is hallottam, de most sem mondhatok többet. Senkivel sem tárgyaltam az Intertől. Korábban beszéltem Lord Triesmannel, most pedig arra várok, hogy az új elnökkel tárgyaljak. Le kell ülnöm beszélni Sir David Richardsszal" – mondta Capello.

Mint ismeretes, Triesman néhány hete lemondott az angol szövetség elnöki posztjáról, miután bundázással gyanúsította meg Oroszországot és Spanyolországot. Capello a korábbi elnökkel egyezett meg a folytatásról, ezért is vetődött fel, hogy a 2012-es Európa-bajnokságra talán már nem ő vezeti ki Angliát.

„Két napon belül tisztázzuk a helyzetet, miután tárgyaltam Richardsszal. Lord Triesmannel már kezet ráztam, de semmit sem foglaltunk írásba" – jelentette ki az olasz mester.

Mindenesetre Adrian Bevington, az FA új ügyvezetője úgy nyilatkozott, a szövetség álláspontja nem változott, meg szeretnék tartani Capellót.

„Tárgyalni fogunk Fabióval, a korábbi egyeztetéseket folytatjuk, amelyeket a tanácsadója már elkezdett Lord Triesmannel, aki azt akarta, hogy kétezer-tizenkettőig maradjon. Továbbra is ez az álláspontunk, ezen nem változtattunk" – mondta Bevington.

Az angol válogatott szövetségi kapitányát egyébként üdvözölné az Inter elnöke, Massimo Moratti, aki José Mourinho távozása után vezetőedzőt keres csapata élére.

„Capello? Örülnék, ha sikerülne megszerezni a vébé után. Számos lehetőséget mérlegelünk az edzőkeresésben, de jó lenne tudni, hogy Capello el tud-e szabadulni az angol válogatottól a világbajnokság után" – mondta Moratti.

Capello mellett Cesare Prandelli és Rafa Benítez is szerepelt a sajtóban José Mourinho lehetséges utódjaként.

„Prandelli nagyszerű edző, jól választott az olasz szövetség. Nincs az edzőjelöltjeink között, mivel a vébé után az olasz válogatottat irányítja. Mi vagyunk Olaszország és Európa bajnokai, nem üldözünk senkit. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Ami Benítezt illeti, mindig is jó edzőnek tartottam, de attól tartok, hogy a Liverpoolnál folytatja" – jelentette ki Moratti.

Legfrissebb hírek

Ötödször bajnok Kazahsztánban a Kajrat Almati

Minden más foci
1 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
21 órája

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.24. 18:54

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55
Ezek is érdekelhetik