Anglia: Ferguson csodálja Geráék edzőjét, és díjat adna neki

Vágólapra másolva!
2010.04.30. 15:09
Sir Alex Ferguson, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Manchester United szakvezetője szerint Roy Hodgsonnak, a Fulham trénerének jár az év menedzsere díj.

„Csodálatos munkát végzett, semmi kétség, neki kellene az év menedzserének lennie! – dicsérte Ferguson Roy Hodgsont egy nappal azután, hogy irányításával Gera Zoltán csapata bejutott az Európa-liga döntőjébe. – Minden idők egyik legjobb brit teljesítményét nyújtotta, remekül tartotta formában a játékosait ebben a hosszú idényben. Már júliusban pályán voltak. Teringettét, akkor én még a strandon heverésztem!"

Ferguson mellett további két jónevű szakember, Mick McCarthy (Wolverhampton) és Harry Redknapp (Tottenham) is csodálatát fejezte ki Hodgson munkája láttán.

Az év menedzserét a tekintélyes Ligamenedzserek Szövetségének (LMA) 256 tagja választja meg, a szavazatokat április elejétől gyűjtik, a díjátadó május 10-én lesz.

Az LMA díja nem azonos a Premier League hasonló elismerésével; az utóbbit például Ferguson már kilencszer kiérdemelte, a szakmai körökben fontosabbnak tartott előbbit csak kétszer.

Legfrissebb hírek

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22
Ezek is érdekelhetik