Liverpool: Pepe Reina szerződést hosszabbít a „vörösökkel”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.18. 11:10
Pepe Reina meghosszabbítja szerződését az FC Liverpool labdarúgócsapatánál.

A 27 éves spanyol kapus arról számolt be, hogy szóban már megállapodtak az új kontraktusról, amelyet várhatóan a jövő hónapban írnak alá.

„Nagyon jól érzem itt magam, a klub is elégedett velem. Beszéltem a családommal is, és arra jutottunk, hogy nincs olyan hely, ahol jobb körülmények várnának minket" – mondta a Villarrealtól 2005-ben megszerzett hálóőr, aki ugyanakkor hozzátette, reményei szerint megerősítik a keretet, hogy az együttes a mostani szezonnal ellentétben versenyképes legyen a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel.

A Liverpool a tavalyi második helyezés után abban bízott, hogy 1990 után ismét bajnok lesz, ugyanakkor az idén nem tud beleszólni a Premier League első helyéért zajló küzdelembe, mindössze ötödik a tabellán. A Bajnokok Ligájából – a Debrecen csoportjában – kiesett, csütörtökön egygólos hátrányból várja az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóját a francia Lille ellen.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

A BBC-nél is Szoboszlaié lett az előző hónap legszebb gólja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.15. 08:18

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46
Ezek is érdekelhetik