A Manchester City egy év alatt több mint 1 milliárd dollárt költhet

Vágólapra másolva!
2009.07.19. 09:10
Szombaton megszerezte Emmanuel Adebayort, és ha valóra válnak a Manchester City további erősítési tervei is, akkor a klub átlépi az egymilliárd dolláros (610 millió font) határt, ami az egy év alatt új igazolásokra elköltött pénzt, valamint az érintett játékosok teljes szerződésük kitöltéséig esedékes fizetését illeti. Ennyit még egy sportegyesület sem költött 12 hónap alatt – az eddigi csúcsot a Chelsea tartotta, amely Roman Abramovics „uralkodásának” első évében 400 millió fontot adott ki.
Roque Santa Cruz (jobbra) sem két fillérbe került
Fotó: Action Images
Roque Santa Cruz (jobbra) sem két fillérbe került
Roque Santa Cruz (jobbra) sem két fillérbe került
Fotó: Action Images
Roque Santa Cruz (jobbra) sem két fillérbe került

Manszur bin Zajed al-Nahjan sejk hatalomátvétele óta Mark Hughes menedzser 14 új játékost igazolhatott. Az értük kifizetett pénz, valamint a szerződésükben foglalt fizetések összege már most 455 millió fontra rúg, és ez a következő hetekben további 200 millióval emelkedhet.

Kaldum al-Mubarak elnök ígérete szerint az idén nyáron hat meghatározó labdarúgót igazolnak. Gareth Barry, Roque Santa Cruz, Emmanuel Adebayor és Carlos Tévez már a „zsákban van”, és a City kívánságlistáján van még két védő, John Terry és Joleon Lescott is. Ők külön-külön 20-40 millió fontjába kerülhetnek a nagy terveket szövögető klubnak, amely a bérüket illetően (nem egy évről, hanem szerződésük teljes hosszáról van szó) pedig 20-75 millió font kifizetésére vállalna kötelezettséget. Ha a Chelsea és az Everton hátvédjét mégsem tudná megszerezni a Manchester City, valószínűleg más, hasonló kaliberű és árú futballisták érkezhetnek helyettük.

Az arab kézben lévő egyesület a The Times számításai szerint így felülmúlja a Real Madrid költekezését is, mivel a spanyol óriásklubnak az idei és a következő nyár közötti időszakra „csak” mintegy 500 millió font kiadást előlegeznek meg az új szerzemények kapcsán.

Az előző egyéves csúcsot Angliában a Chelsea tartotta, amely a Roman Abramovics tulajdonossá válását követő első, 2003–2004-es szezonban 400 millió fonttól „szabadult meg”.

Az egy esztendőre jutó bérköltségeket tekintve is rekordot dönthet a kék-fehér manchesteri klub, amely ha a további kiszemeltjeit is megszerzi, akkor több mint 120 millió fontot lesz kénytelen kifizetni az első csapat keretének. Ha nem, akkor a jelenlegi állás szerint mindössze 101 milliót…

Ezen a téren szintén a Chelsea-é a csúcs, hiszen a 2007–2008-as idényben 119 millió fontot utalt át játékosai bankszámlájára – a teljes szakmai stáb fizetésével együtt pedig 172 millió font volt ez az összeg.

AZ EGY ÉV ALATT LEGTÖBBET KÖLTŐ KLUBOK

1. MANCHESTER CITY (2008. augusztus–2009. július)
A három legdrágább igazolás (angol fontban)
NÉV ÁTIGAZOLÁSI DÍJ FIZETÉS ÖSSZESEN
Robinho 32.5 millió 41.6 m 74.1 m
Carlos Tévez 25 m 39 m 64 m
Roque Santa Cruz 17.5 m 20.8 m 38.3 m
Összesen elköltött pénz: 455 millió font

2. CHELSEA (2003. július–2004. június)
A három legdrágább igazolás (angol fontban)
NÉV ÁTIGAZOLÁSI DÍJ FIZETÉS ÖSSZESEN
Hernán Crespo 16.8 m 18.7 m 35.5 m
Damien Duff 17 m 18.2 m 35.2 m
Juan Sebastián Verón 15 m 18.7 m 33.7 m
Összesen elköltött pénz: 400 millió font

3. REAL MADRID (2009. június–2010. május)
A három legdrágább igazolás (angol fontban)
NÉV ÁTIGAZOLÁSI DÍJ FIZETÉS ÖSSZESEN
Cristiano Ronaldo 80 m 110 m 190 m
Kaká 56 m 60 m 116 m
Karim Benzema 30 m 40 m 70 m
Eddig elköltött pénz: 376 millió font
  • A játékosok fizetésénél a szerződésük teljes időtartamára vonatkozó összeget tüntettük fel
Forrás: www.timesonline.co.uk
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik