Ferguson és az MU számára máris befejeződött az átigazolási szezon

Vágólapra másolva!
2009.07.13. 18:05
Érdekes kijelentést tett Sir Alex Ferguson, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United skót menedzsere, elmondása szerint ugyanis a „vörös ördögök” már nem igazolnak senkit sem a nyáron. Egyik okként a sztárok növekvő kivásárlási árát jelölte meg. Ezzel együtt elégedett a véghezvitt transzferekkel, nem fizettek ki irreális összegeket.
„Véget ért a móka nyárra…”
Fotó: Action Images (archív)
„Véget ért a móka nyárra…”
„Véget ért a móka nyárra…”
Fotó: Action Images (archív)
„Véget ért a móka nyárra…”

Ferguson szerint az egekbe szöktek az átigazolási összegek, ezért is volt nehéz bárkit megszerezni.

„Mindenhol Angliában és Európa többi részén a játékosokért kért átigazolási összegek nagyon elszakadtak a realitásoktól. Ez nagyon rendhagyó nyár volt, nehezen lehetett igazán minőségi labdarúgót igazolni” – mondta Ferguson.

„Az MU esetében ráadásul mindig több pénzt is kérnek, az idén azonban ennek a megadására nem voltunk hajlandóak, ugyanis van néhány igazán tehetséges fiatal futballistánk. Ezért sem pánikoltunk, amikor egy-két játékosunk távozott, a keretünk így is elég erős” – tette hozzá a skót menedzser.

Ferguson kifejtette, bár korábban érdeklődtek többek között a francia Karim Benzema iránt is, nem lesz több új játékos már a következő szezon előtt.

„Itt a vége számunkra a bevásárlásnak, így pedig nincs értelme további találgatásokba bonyolódni a lehetséges kiszemeltekkel kapcsolatban. Megkerestük Benzemát, tettünk is egy ajánlatot érte. A Lyon végső soron jól csinálta, hiszen 42 millió eurót kapott a játékosért, mi azonban csak az ésszerű határig mentünk el” – zárta mondandóját az MU mestere.

A madridiaktól Cristiano Ronaldóért 94 millió eurós rekordösszeget bezsebelő MU a nyáron mindössze Michael Owent, az ecuadori Antonio Valenciát és a francia Gabriel Obertant szerződtette.

OWEN A HETES MEZ ÚJ GAZDÁJA

Szinte minden klub életében van egy legendásnak számító mez. Sok csapatnál ez a tízes, a Real Madridnál az Alfredo di Stéfano által viselt kilences, a Manchester Unitednél pedig a hetes. A „vörös ördögöknél” klasszisok egész sora viselte a hátán ezt a számot, és a hetes mez Cristiano Ronaldo távozása után sem árválkodott sokáig: Michael Owen a dressz legújabb gazdája, az MU hivatalos honlapján már ez a szám szerepel Owen neve mellett. A megtiszteltetés mellett nagy felelősség is hárul a 2001-es esztendő aranylabdására, hiszen előtte olyan klasszisok játszottak az MU hetes mezében mint George Best, Bryan Robson, Eric Cantona, David Beckham, vagy éppen a nyáron a Real Madridba távozó Cristiano Ronaldo.

OWEN SZERINT NEM TÉMA A SÉRÜLÉKENYSÉGE

„Ha valami fel tud idegesíteni, az az, amikor a sérülésekről kérdeznek. Nem tagadom, hogy volt néhányban részem a karrierem során, de ezzel így van a legtöbb ember is. Az utóbbi két évben többször hátráltattak a sérülések, de azt nem mondanám, hogy kimondottan sérülékeny lennék. Ha valaki ráugrik az ember lábára, és az megsérül, arról nem lehet tenni.”

JÖTTEK, MENTEK

Érkezett: Luis Valencia (Wigan, 18 900 000), Tom Cleverley (Leicester City, kölcsönből vissza), David Gray (Plymouth, kv.), Manucho (Hull City, kv.), Danny Simpson (Blackburn, kv.), Michael Owen (Newcastle, ingyen), Gabriel Obertan (Bordeaux, 3 000 000)
Távozott: Carlos Tévez (kv.), Cristiano Ronaldo (Real Madrid, 94 000 000), Rodrigo Possebon (Sporting Braga, k.), Daniel Galbraith (Hibernian)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik