Anglia: Glen Johnson Mourinho miatt hagyta el a Chelsea-t

Vágólapra másolva!
2009.07.13. 00:54
Glen Johnson elárulta, hogy annak idején José Mourinho miatt igazolt el a Chelsea-ből a Portsmouthba.
A néhány napja a Liverpoolba szerződő jobbhátvéd elmondta, hogy a portugál edző nem tartotta be egy ígéretét, ami az utolsó csepp volt a pohárban.„A Barcelona elleni BL-mérkőzésünk előtti bajnoki találkozóink egyikén Mourinho a kezdőbe jelölt, és öt ember előtt azt mondta, hogy ha jól játszom, akkor a továbbiakban is bizalmat szavaz nekem a legjobbak között – emlékezett vissza a most 24 éves játékos. – Egyből mondtam az ügynökömnek, hogy ez nem jelent semmit, mert Mourinhónak esze ágában sincs engem szerepeltetni a Barcelona ellen.”Nos, igaza lett. Hiába volt azon a bizonyos Premier League-meccsen a mezőny legjobbja, ennek ellenére kikerült a csapatból. Hogy miért nem volt a portugál edző kedvence, azt nem tudja, szerinte erről a ma már az Intert irányító szakembert kellene megkérdezni.
Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:10

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42

Mourinho a Benficához csábítja Benzemát – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.27. 11:39

Mourinho a videobírót kritizálta a Nikitscherék elleni döntetlen után

Minden más foci
2025.09.24. 10:33

Légiósok: Nikitscher gólpassza után mentett pontot a Rio Ave Mourinho csapata ellen

Légiósok
2025.09.23. 23:41

Hattyúdal vagy szimfónia – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.09.22. 23:13

Mourinho: Nem veszíthetünk úgy, mint két nappal ezelőtt

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 17:45

José Mourinho a Benfica új vezetőedzője – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 16:34
Ezek is érdekelhetik