Azt hihetnénk, hogy a világ legerősebb labdarúgó-bajnokságának tartott Premier League-ben gazdasági téren minden a legnagyobb rendben van, ám úgy tűnik, a globális pénzügyi válság az angol csapatokat is érzékenyen érinti, így minden plusz költséget jól meg kell fontolniuk. A legújabb fejlemény az, hogy a rendőri vezetők szeretnék kiharcolni, ne csak őket terhelje a mérkőzésekkel kapcsolatos biztosítás költsége, hanem a klubok is vállaljanak belőle nagyobb szerepet.

Fotó: Action Images (archív)
Ezentúl a klubokra terhelnék a stadionon kívüli rendőri biztosítás költségeit is

Fotó: Action Images (archív)
Ezentúl a klubokra terhelnék a stadionon kívüli rendőri biztosítás költségeit is
A rendőri tisztségviselők a parlamenti képviselők előtt tartott meghallgatáson kifejtették, Angliában és Walesben éves szinten 8 millió fontot tesz ki a mérkőzések biztosítása, a klubok tehervállalása pedig egyáltalán nincs arányban az „elszenvedett” költségekkel.
A tervek szerint a klubok közösen finanszíroznák a rendőrséggel a pubok és városközpontok felügyeletét, csakúgy, mint a rend stadionokon belüli biztosítását.

A vita a következő szezon sorsolásának nyilvánosságra hozatala előtt robbant ki. (A 2009–10-es Premier League-idény menetrendjéről szóló cikkünket itt olvashatja el.) A kisebb klubok elmondása szerint kénytelenek lennének jegyáremeléssel kompenzálni az így jelentkező újabb költségeiket.
A legtöbb együttes ezért egyezkedésbe kezdett a helyi rendőrséggel a meccsek biztosításáról. A Wigan már 2007-ben is bírósághoz fordult azzal az állítással, hogy érthetetlen módon tőlük többet kér a rendőrség, mint a többi klubtól a régióban.
Dave Whelan az angol parlament alsóházában tartott bizottsági meghallgatáson elmondta, hogy egyszerűen igazságtalan a városközpontok biztosításának költségét is a klubokra hárítani:
„Nem hinném, hogy igazságos lenne, ha csak azért fizetnénk a rendőröknek, hogy ők kiálljanak a városközpontba, és figyeljék a szurkolók viselkedését. Az ilyen költségek egyszerűen megölnék a labdarúgást” – mondta a Wigan tulajdonosa.
Az egyik magas rangú rendőri vezető ellenben úgy látja, amíg elvárják az embereitől, hogy elég nagy területen tartsák fent a rendet, addig nincs más út, mint változtatni a hatályos törvényeken, és lehetővé tenni, hogy magasabb díjat kérhessenek a biztosításért.
A vita tehát még koránt sincs lezárva, folytatása következik…
Legfrissebb hírek

Videó: a Norwich ellen már nem tudott fordítani a MU
Angol labdarúgás
2012.11.17. 20:45

Videó: ismét Suárez volt a Liverpool nyerőembere
Angol labdarúgás
2012.11.17. 18:38
Ezek is érdekelhetik