Shearer cseréi három pontot értek a Newcastle-nek a kiesési helyosztón

Vágólapra másolva!
2009.05.11. 23:06
A Newcastle hazai pályán 3–1-re győzött a Middlesbrough ellen a Premier League 36. fordulójának hétfő esti találkozóján. Ezzel az eredménnyel a „szarkák” elmozdultak a kieső helyekről, a Boro viszont maradt a 19.
Martins megszerzi a Newcastle vezető gólját
Fotó: Reuters
Martins megszerzi a Newcastle vezető gólját
Martins megszerzi a Newcastle vezető gólját
Fotó: Reuters
Martins megszerzi a Newcastle vezető gólját

Igazi kiesési rangadóra került sor hétfő este a Premier League-ben, ugyanis a 18. helyen álló Newcastle a 19. pozícióban lévő Middlesbrough-t fogadta.

Igazából mindkét csapatnak csak a győzelem volt elfogadható eredmény, és ehhez a 3. percben a vendégek kerültek közelebb, ugyanis egy szerencsés góllal megszerezték a vezetést: a török Tuncay Sanli került helyzetbe, és bár Steve Harper védett, a labda a menteni igyekvő Habib Beye lábára pattant, a szenegáli védő pedig besodorta a saját kapujába. Öngól. 0–1.

A bekapott gól nem fogta meg a „szarkákat”, akik már a 6. percben egyenlíthettek volna, ám Mark Viduka lövésénél a kapufa mentett, az ismétlésnél pedig Steven Taylor a jobb felső sarok fölé bombázott.

Három minutummal később már sokkal jobban célzott a Newcastle védője, aki egy jobb oldali szöglet után a kapu jobb oldalába fejelt, ezzel 1–1-re alakította az állást.

A következő nagy helyzetre a 27. percig kellett várni, ekkor Viduka cselezgetett a bal oldalon, majd középre adása után Michael Owen csúsztatott kapura, de Bradley Jones kitolta a léc alá tartó labdát. Nem sokkal később a másik oldalon is kimaradt egy lehetőség, amikor Marvin Emnes lövését Harper védte, a kipattanó után pedig a bal oldali kapufa mellé helyezett a holland játékos.

A Boro húszéves légiósa a szünet előtt még egyszer helyzetbe került, de olyan megoldással rukkolt elő, amire valószínűleg nem lesz túl büszke.

A második félidő így 1–1-ről folytatódott, és a 71. percig nem is változott az állás. Ekkor az alig fél perce pályán lévő Obafemi Martins elé került a labda, az Owent váltó nigériai csatár csinált egy cselt, majd Jones mellett a hálóba helyezett. 2–1.

A 86. percben egy másik csere biztosította be a Newcastle-győzelmet, de Martins ebben is benne volt. Ő fejelte ugyanis le a labdát Kevin Nolannek, aki tökéletesen játszott középre, a védőktől elszakadó Peter Lövenkrands pedig kapásból lőtt a léc alá. 3–1. A dán játékost a 64. percben dobta harcba Alan Shearer.

Ezzel a Newcastle korábbi gólvágója megszerezte edzői pályafutása első győzelmét, amivel csapata elmozdult a kieső helyekről, a Middlesbrouh viszont továbbra is nagy bajban van.

A találkozó góljait itt tekintheti meg.

PREMIER LEAGUE

36. FORDULÓ
Newcastle–Middlesbrough 3–1 (S. Taylor 9., Martins 71., Lövenkrands 86., ill. Beye 3. – öngól)


AZ ÁLLÁS

1. Manchester United 35 26 5 4 65–23 +42 83
2. Liverpool 36 23 11 2 72–26 +46 80
3. Chelsea 36 23 8 5 63–22 +41 77
4. Arsenal 36 19 11 6 64–36 +28 68
5. Aston Villa 36 16 10 10 53–48 +5 58
6. Everton 36 15 12 9 51–37 +14 57
7. Fulham 36 13 11 12 38–32 +6 50
8. Tottenham 36 13 9 14 42–41 +1 48
9. West Ham 36 13 9 14 39–41 –2 48
10. Manchester City 36 14 5 17 56–48 +8 47
11. Wigan 35 11 9 15 32–41 –9 42
12. Stoke City 36 11 9 16 35–50 –15 42
13. Bolton 36 11 7 18 40–51 –11 40
14. Blackburn 36 10 10 16 40–58 –18 40
15. Portsmouth 36 9 11 16 35–55 –20 38
16. Sunderland 36 9 9 18 31–48 –17 36
17. Newcastle 36 7 13 16 40–57 –17 34
18. Hull City 36 8 10 18 37–62 –25 34
19. Middlesbrough 36 7 10 19 26–54 –28 31
20. West Bromwich Albion 36 8 7 21 36–65 –29 31
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik