Cristiano Ronaldo, a Manchester United klasszisa elfogadta Sir Alex Ferguson kritikáját, melyet az MU menedzsere a napokban tett a portugál klasszissal kapcsolatban. Az aranylabdás ennek ellenére úgy véli, az utóbbi időszakban jól ment neki a játék, és fontos gólokkal segítette csapatát.

Fotó: Reuters
Cristiano Ronaldo (balra) továbblőtte hétközben az MU-t

Fotó: Reuters
Cristiano Ronaldo (balra) továbblőtte hétközben az MU-t
MINDENT AZ ANGOL BAJNOKSÁGRÓL
„Nem probléma. Mindig is tiszteltem a menedzsert és az edzőimet, mert rengeteget akartam tanulni tőlük. Ha ezt nyilatkozta, biztos azért tette, mert így gondolta” – reagált a skót mester felvetésére Cristiano Ronaldo.
Persze a portugált nem kell félteni, a folytatásban ugyanis rávilágított arra, hogy milyen fontos szerepet tölt be a Unitednél.
„Úgy gondolom, az utóbbi időben újra remekül megy a játék, és rendre fontos gólokat szerzek” – vélekedett Ronaldo.
„Most lehetőségünk nyílt arra, hogy mindent megnyerjünk ebben a szezonban, s hiszem, hogy ezt meg is tudjuk csinálni. Nem futballoztunk valami jól az elmúlt öt-hat találkozón, de remélhetőleg a következőn már jobban fogunk teljesíteni” – tette hozzá a portugál, aki szerint a Porto elleni továbbjutás erőt ad a csapatnak a folytatáshoz.
Korábban Ferguson nem teljesen volt megelégedve a támadó pályán mutatott teljesítményével, s bírálta Cristiano Ronaldót.
„Nem, nem fogadom el egy Ronaldo-kvalitású játékostól, hogy gólokat ajándékozzon az ellenfélnek, ezt neki is elmondtam. De ez más esetében sem lenne tolerálható. Az európai labdarúgásban ha elveszted a labdát, sok ideig tart, míg visszaszerzed” – fogalmazott korábban Ferguson.
„Állandóan azt érzi, hogy nem kapja meg a megfelelő védelmet a játékvezetőktől; néha igaza is van, máskor pedig nem. Nehéz, amikor egy játékosnál, aki szórakoztatni akar, nem minden úgy történik, ahogyan azt ő szeretné” – vélekedett a skót menedzser.
Legfrissebb hírek

Videó: a Norwich ellen már nem tudott fordítani a MU
Angol labdarúgás
2012.11.17. 20:45

Videó: ismét Suárez volt a Liverpool nyerőembere
Angol labdarúgás
2012.11.17. 18:38

Suárez, a PL legsportszerűbb játékosa – NST
Népsport
2012.11.15. 15:51
Ezek is érdekelhetik