Drogba úgy is elégedett, hogy Guus Hiddink nem foglalkozik vele

Vágólapra másolva!
2009.03.09. 16:43
Didier Drogba, a Chelsea elefántcsontparti támadója elárulta, a londoni együttes vezetőedzője, Guus Hiddink nem beszél vele, ám ez őt nem zavarja, mivel számára az a fontos, hogy helyet kapjon a csapatban.
Drogba legutóbb a Coventry ellen talált be
Fotó: Reuters
Drogba legutóbb a Coventry ellen talált be
Drogba legutóbb a Coventry ellen talált be
Fotó: Reuters
Drogba legutóbb a Coventry ellen talált be

Didier Drogba szerencséje megfordult, amióta Guus Hiddink dirigálja a Chelsea-t: az elefántcsontparti támadó az együttes állandó tagja lett a holland mesternél, és az utóbbi négy mérkőzésen három gólt szerzett.

A Luiz Felipe Scolari vezetése alatt kevés lehetőséghez jutó csatár elárulta, Hiddink nem áll vele szóba, ám ez nem zavarja, amíg a kezdők közt kap helyet.

„Guus nem szól hozzám, de ez normális, nem kell mindennap beszélgetni a játékosokkal – mondta Drogba. – Számomra az a fontos, hogy a csapatban legyek. Nem fontos, hogy beszéljen velem; betett a gárdába, innentől kezdve tudom a dolgom.”

„Korábban már voltam hasonló helyzetben, s csak dolgoztam és dolgoztam, hogy fejlődjek. Ha az ember így folytatja a munkát, akkor nem maradnak el az eredmények – folytatta a csatár. – Keményen dolgoztam az utóbbi időben, és az emberek már el is felejtették az elmúlt néhány hónap eseményeit.”

Drogba azt is elárulta, az idény elején a sérülései miatt nagyon nehéz dolga volt, hogy visszakerüljön az együttesbe, de mostanra visszanyerte az önbizalmát, és nincs szüksége arra, hogy az edzője gyakran társalogjon vele.

A Chelsea kedd este csap össze a Juventusszal Torinóban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, amikor valószínűleg Michael Essien visszatér a londoni alakulatba.

„Essien nagy erősítést jelenthet, mivel szükségünk van az olyan képességű játékosokra, mint ő” – mondta Drogba.
Legfrissebb hírek

Chelsea: Drogba végül két évvel hosszabbította meg szerződését

Angol labdarúgás
2009.08.06. 01:12

Carlo Ancelotti: „Didier Drogba pótolhatatlan, John Terry nem eladó”

Angol labdarúgás
2009.07.22. 12:05

UEFA: Drogba hatmeccses eltiltást kapott az Övrebö-affér miatt

Bajnokok Ligája
2009.06.17. 18:45

Terry inkább nem emleget csalást; Drogba: szégyen volt a bíráskodás

Bajnokok Ligája
2009.05.07. 08:56

Videó: Drogba kapufára lőtt, Giggs üres kapu mellé gurított

Angol labdarúgás
2009.04.24. 00:53

BL-negyeddöntő: Drogba tudja, hogy a Barca is kemény dió lesz

Bajnokok Ligája
2009.04.15. 06:38

Juve: Amauri szerint 50 százalék esélyük van a Chelsea ellen

Bajnokok Ligája
2009.03.09. 23:27

Videó: Drogba és Alex gólja az FA-kupában a Coventry ellen

Angol labdarúgás
2009.03.07. 18:29
Ezek is érdekelhetik