A Premier League egyik alapító klubjával működhet együtt az MTK

Vágólapra másolva!
2009.02.11. 12:42
Az Oldham Chronicle információi szerint együttműködést tervez az MTK Budapest labdarúgócsapatával az angol harmadosztály (League One) 8. helyén álló, nagy múltú Oldham Athletic. A két klub közti kapcsolat elsősorban játékosok kölcsönadásából állna.
Az Oldham otthona, a Boundary Park
Fotó: Action Images
Az Oldham otthona, a Boundary Park
Az Oldham otthona, a Boundary Park
Fotó: Action Images
Az Oldham otthona, a Boundary Park

Budapestre utazott az angol harmadosztályban szereplő Oldham Athletic ügyvezető igazgatója és egyik edzője, hogy együttműködésről tárgyaljanak az MTK Budapest vezérkarával. A Premier League egyik alapító tagja elsősorban fiatal, azonnal bevethető játékosokat szeretne kölcsönvenni a fővárosi kék-fehérektől.

„A Liverpool már több játékost kölcsönvett, illetve végleg megvásárolt, hasonló együttműködést tervezünk. Már többször tárgyaltam Budapesten, és Lee Duxburyvel, a tartalékcsapat edzőjével a héten ismét elmegyünk. Olyan játékosokat keresünk, akik beférnek még az első csapatunkba is” – nyilatkozta Simon Corney, az Oldham ügyvezető igazgatója.

Corneynak egy, a Liverpoolnál dolgozó ismerőse javasolta, hogy vegye fel a kapcsolatot az MTK-val. A „Latics” további három-négy csapattal tervez együttműködést.

„Remélem, jó játékosokhoz tudunk így hozzájutni, még úgy is, hogy a Liverpool választhat először. Nagyon sok időt és energiát fektetünk a projektbe, és mindannyian abban reménykedünk, hogy hosszú távú együttműködést tudunk kiépíteni” – mondta a direktor.

MIT KELL TUDNI AZ OLDHAMRŐL?

Bármilyen meglepő is, az 1899-ben alapított Oldham Athletic a Premier League alapító tagja, hiszen 1992–93-ban és 1993–94-ben is a legjobbak között szerepelt. 1991-ben rendkívül hosszú várakozás után került vissza az angol élvonalba, amelynek állandó tagja volt 1910-től 1923-ig.

1990-ben Ligakupa-döntőbe jutott a csapat, de kikapott a Nottinghamtől. Az együttes legismertebb játékosa a korábbi walesi válogatott kapus Mark Crossley, illetve a Hull Citynél abszolút közönségkedvencnek számító Dean Windass, aki kölcsönben van az Oldhamnél.

A csapat a 10 638 fő befogadóképességű Boundary Parkban játszik, melyet 1904-ben adtak át.
Legfrissebb hírek

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Bajba kerülhet az Újpest, ha nem javul a támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 11:57

NS-infó: sok hiányzóval számolhat az Újpest az MTK elleni bajnoki előtt

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 12:37

Huszonöt év elteltével nyerne újra kupát az MTK

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 07:46

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

Győri-Lukács: 100; Malestein: 11 – idegenben nyert a Győr és az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.02.12. 20:30

Kettőből kettő! Második tavaszi bajnokiját is megnyerte a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.02.07. 21:53

Az MTK kölcsönadta fiatal játékosát az NB II-be

Labdarúgó NB I
2025.01.29. 18:36
Ezek is érdekelhetik