Ha Quaresma beválik Londonban, Drogba a nyáron az Interben köthet ki

Vágólapra másolva!
2009.02.06. 13:35
Néhány napja még csak a Sun szellőztette meg, de pénteken már a Guardian című angol lap is azt ecsetelte, hogy ha Ricardo Quaresma jól teljesít kölcsönszerződése idején a Chelsea-ben, akkor a nyáron könnyen megvalósulhat a Quaresma-Drogba csere, José Mourinho ugyanis igényt tartana egy jó Drogbára az Internél.
Drogba sorsa kétséges – Quaresma dönthet róla?
Fotó: Imago
Drogba sorsa kétséges – Quaresma dönthet róla?
Drogba sorsa kétséges – Quaresma dönthet róla?
Fotó: Imago
Drogba sorsa kétséges – Quaresma dönthet róla?

José Mourinho a nyáron szerződtette Ricardo Quaresmát, ám honfitársa nem tudott maradandót alkotni Milánóban, olyannyira, hogy a RAI rádió Catersport című műsorának hallgatói őt ítélték 2008 legrosszabb labdarúgójának a Serie A-ban, azaz neki ítélték az Aranyszemetes-díjat.

A Guardian szerint az olaszok azt tervezik, hogy ha a portugál beválik Luiz Felipe Scolari keze alatt a Chelsea-ben – a brazil korábban szövetségi kapitánya volt a játékosnak a portugál válogatottnál, tehát jól ismeri –, akkor mindkét félnek előnyére válhat egy Quaresma-Drogba csere.

Az elefántcsontparti csatár Scolari érkezése óta kiszorult a kezdőből, és megesett, hogy a menedzser – feltehetőleg fegyelmi okokból – nem is nevezte őt a kupamérkőzésekre. Eközben José Mourinho az egyik kedvencének tartja a játékost – korábban a kékekhez is ő szorgalmazta a szerződtetését.

„A Chelsea nagyon akarta Quaresmát, nem volt különösebb probléma az átigazolás kapcsán. Mi szerettünk volna a játékosnak több lehetőséget biztosítani, hogy fejlődjön, és majd a következő idényben eldönthetjük, mit szeretnénk” – fogalmazott Marco Branca, az Inter sportigazgatója.

„Hogy Drogba? Jelenleg még nincsenek világos terveink, ám az biztos, hogy a következő szezonra igazolnunk kell egy vagy két játékost, de csak a legmagasabb szintről” – mondta Branca. Állítólag a Chelsea eddig elzárkózott Drogba eladásától, azonban Quaresma jó formája akár Scolarit is végleg meggyőzheti, hogy elengedje az afrikait.

José Mourinho, az Inter vezetőedzője korábban elmondta, hogy várja Drogba érkezését. Az ő irányítása alatt a csatár két év alatt 49-szer volt eredményes a Chelsea-ben, és a távozása nem volt jó hatással az elefántcsontpartira. Drogba ebben az idényben csak hússzor lépett pályára, és mindössze három gólt szerzett.
Legfrissebb hírek

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13

Didier Drogba védelmébe vette a rasszizmussal vádolt José Mourinhót

Minden más foci
2025.02.26. 16:51

Folytatódik a cirkusz: Mourinho a török játékvezetőket kritizálta, mire a Galata rasszizmussal vádolta meg a portugál trénert

Minden más foci
2025.02.25. 10:32

Kép: Mourinho Sallaiék meccse kapcsán a kézilabda-világbajnokságról írt

Minden más foci
2025.02.04. 11:42

Egyre inkább fogy a levegő José Mourinho körül a Fenernél

Minden más foci
2025.01.17. 11:05

Boldog szép napok… – Nagy Zsolt jegyzete

Minden más foci
2025.01.16. 23:06

Meg kellett operálni Mourinhót, ő máris nyugtatja az aggódókat

Minden más foci
2024.12.23. 21:58
Ezek is érdekelhetik