Fotó: Action Images
Roy Keane nem a földön jár?
Fotó: Action Images
Roy Keane nem a földön jár?
Emlékezetes, 2002-ben a labdarúgó azzal került az újságok címlapjára, hogy önéletrajzi könyvében pályafutása több botrányos momentumát is megírta – többek között azt is, hogy szándékosan okozott sérülést Alf Inge Haalandnak, amely után a norvég középpályás kénytelen volt befejezni profi karrierjét.
Nos, mint később kiderült, Keane könyvét valójában Eamon Dumphy írta, aki a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején 23 alkalommal szerepelt az ír labdarúgó-válogatottban, majd később ismert rádiós és tévés személyiségként szerzett ellentmondásos hírnevet magának.
Dumphy 2002-ben (könyvének írása mellett) határozottan kiállt a mayfieldi születésű labdarúgó mellett, amikor Keane összeveszett Mick McCarthy szövetségi kapitánnyal, majd „hazaküldetett” az ír válogatott világbajnoki keretéből. „Keane korrekt, korrekt mindenben”, „Ő egy gentleman, egy klasszikus színész, egy lázadó, és felveszi a kesztyűt” – nyilatkozta annak idején Dumphy pártfogoltjáról.
Ehhez képest az olyan mondatok, minthogy „Keane ködben jár” és „kapkod különféle dolgok között, ami igazán nevetséges”, komoly pálfordulásnak tűnik. Hogy mi történt Keane és Dumphy között, nem tudhatjuk, csak az bizonyos, hogy már egykori barátjától sem alkot túl pozitív véleményt a rebellis írről.
„A kiesés veszélye fenyegeti a csapatot, és úgy gondolom, hogy Roy Keane maga is hinni kezdett a Roy Keane-mitológiában” – nyilatkozta Fülöp Márton menedzseréről Dumphy.
„Túlságosan nagyképű mindenben, nem a földön jár. Minden tiszteletem az övé, markáns, intelligens, családközpontú ember, de jó ideje elvesztette a realitásérzékét” – ecsetelte Dumphy, aki többek között kritizálta Keane-t, amiért El Hadji Dioufot a padon jegelteti és amiért „kifizetett egy rakat pénzt” Anton Ferdinandért a West Ham Unitednak, miközben nem játszatja.
„A legutóbbi 18 hónap azt bizonyítja számomra, hogy Roy Keane nem egy komoly szakember. Mint sok korábbi nagy futballista, nem jön ki a menedzsmenttel, és a hanyatlás nyilvánvaló. Úgy gondolom, nincsenek meg a megfelelő képességei...” – bökött egy utolsót egykori bajtársa felé a hangzatos szólamairól ismert Dumphy.
A Sunderland 15 forduló után 15 pontot gyűjtve a kieső 18. helyet foglalja el az angol Premier League tabelláján. A „fekete macskák” a legutóbbi hat mérkőzésükből ötöt elvesztettek.