Ismét győzni tudott a Chelsea, az utolsó kör dönt a bajnokságról

Vágólapra másolva!
2008.05.05. 19:17
Három pont vagy ponthátrány – ez volt az egyszerű képlet a Manchester Uniteddel végsőkig kiélezett csatát folytató Chelsea előtt. Avram Grant csapatának a győzelem azt jelentette volna, hogy az utolsó fordulót azonos pontszámmal, bár rosszabb gólkülönbséggel várhatják a „vörös ördögökkel”. Nos, Michael Ballack fejesének és Malouda találatának köszönhetően a feladatot megoldották, így a 38. körben rendkívüli izgalmak várhatók.
Úton a kapuba az első: Ballack a 60. percben szerezte meg a vezetést a Chelsea-nek
Fotó: Reuters/Phil Noble
Úton a kapuba az első: Ballack a 60. percben szerezte meg a vezetést a Chelsea-nek
Úton a kapuba az első: Ballack a 60. percben szerezte meg a vezetést a Chelsea-nek
Fotó: Reuters/Phil Noble
Úton a kapuba az első: Ballack a 60. percben szerezte meg a vezetést a Chelsea-nek

2001. decembere óta képtelen volt győzni a St. James’ Parkban a Chelsea, és a londoni „kékeknek” ezen mindenképpen változtatniuk kellett, ha nem akartak ponthátrányba kerülni az utolsó fordulóra a listavezető Manchester Uniteddel szemben.

Ehhez képest Avram Grant csapata igen kényelmesen kezdte a mérkőzést, a hétmeccses győzelmi sorozatban levő Newcastle viszont Michael Owen és Habib Beye révén is veszélyeztetni tudott.

A 28. percben aztán hatalmas lehetőséget hagytak ki a „szarkák”: Viduka lövését bravúrral szedte ki Cech, Owen ismétlését pedig Terry a gólvonalról mentette. A labdát jóval többet birtokló Chelsea képtelen volt feltörni a Newcastle védelmét, így a vendégek elégedetlenül vonulhattak a szünetre.

A londoniak elégedetlenségüket vehemens támadássorozattal juttatták kifejezésre a második félidő elején, ami eredményt is hozott.

Az 53. percben Malouda jobb oldali szöglete után a kapufa még megakadályozta a remekül berobbanó Terryt a gólszerzésben, de hét perccel később egy újabb fejessel már előnybe került a Chelsea.

Drogba a jobb oldalról ívelt be egy szabadrúgást, amelyre Ballack üresen érkezett, és szépen csúsztatott Harper hálójába.

A 71. percben kis híján egyenlített a Newcastle: Martins ballal tűzte rá a labdát, amely egy védőn megpattanva centikkel kerülte el a dermedten álló Cech kapuját. A viszontválaszt Ballack postázta egy életerős lövéssel, melyet Harper másodszorra fogni tudott.

A 82. percben aztán eldőlt a mérkőzés: egy gyönyörű támadás végén Lampard remek ütempasszal tálalt Malouda elé, a szélső pedig lazán elgurított Harper mellett.

A Chelsea-győzelem után a „kékek” és a MU azonos pontszámmal állnak, így könnyen lehet, hogy a bajnoki cím gólkülönbséggel fog eldőlni. Utoljára ez 1989-ben történt meg, mikor Michael Thomas a 91. percben szerezte meg a bajnoki címet az Arsenalnak az Anfield Roadon – ez volt minden tán legdrámaibb angol fináléja.

Május 11-én alighanem hasonló izgalmak várhatók…

PREMIER LEAGUE

37. FORDULÓ
Newcastle United–Chelsea 0–2 (Ballack 60., Malouda 82.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Manchester United 37 26 6 5 78-22 +56 84
2. Chelsea 37 25 9 3 64-25 +39 84
3. Arsenal 37 23 11 3 72-31 +41 80
4. Liverpool 37 20 13 4 65-28 +37 73
5. Everton 37 18 8 11 51-32 +19 62
6. Aston Villa 37 16 11 10 69-49 +20 59
7. Blackburn Rovers 37 15 13 9 49-44 +5 58
8. Portsmouth 37 16 9 12 48-39 +9 57
9. Manchester City 37 15 10 12 44-45 -1 55
10. West Ham United 37 13 9 15 40-47 -7 48
11. Tottenham Hotspur 37 11 13 13 66-59 +7 46
12. Newcastle United 37 11 10 16 44-61 -17 43
13. Wigan Athletic 37 10 10 17 34-49 -15 40
14. Middlesbrough 37 9 12 16 35-52 -17 39
15. Sunderland 37 11 6 20 36-58 -22 39
16. Bolton Wanderers 37 9 9 19 35-53 -18 36
17. Fulham 37 7 12 18 37-60 -23 33
18. Reading 37 9 6 22 37-66 -29 33
19. Birmingham City 37 7 11 19 42-61 -19 32
20. Derby County 37 1 8 28 20-85 -65 11

AMIKOR GÓLKÜLÖNBSÉGGEL DŐLT EL A BAJNOKI CÍM

1923-24: a Huddersfield győzött a Cardiff előtt
1949-50: a Portsmouth győzött a Wolverhampton előtt
1952-53: az Arsenal nyert a Preston North End előtt
1964-65: a Manchester United nyert a Leeds előtt
1988-89: az Arsenal nyert a Liverpool előtt
(1976-ig gólarányt számoltak)

AZ UTOLSÓ FORDULÓ (MÁJUS 11.) PROGRAMJA

Wigan–Manchester United
Chelsea–Bolton Wanderers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik