Vizsgálódik a rendőrség a liverpooli derbi incidensei miatt

Vágólapra másolva!
2008.04.01. 16:01
A tavaly októberi Mersey-parti ütközet után a játékvezető, Mark Clattenburg döntései kavartak vihart, a vasárnapi, 1–0-s Liverpool-győzelemmel végződött mérkőzés után pedig mindkét fél a másik szurkolóival van elfoglalva. Rafa Benítez szerint felháborítóak voltak az Everton-drukkerek dalai, a „kékek” viszont azt állítják, a Pool-szurkolók leköpték és megütötték Phil Neville-t.
Itt még főszerepben a labda: Torres épp a derbi egyetlen gólját lövi Howard hálójába.
Fotó: Reuters/Nigel Roddis
Itt még főszerepben a labda: Torres épp a derbi egyetlen gólját lövi Howard hálójába.
Itt még főszerepben a labda: Torres épp a derbi egyetlen gólját lövi Howard hálójába.
Fotó: Reuters/Nigel Roddis
Itt még főszerepben a labda: Torres épp a derbi egyetlen gólját lövi Howard hálójába.

A sajtóban folytatott nyilatkozatpárbaj egyik főszereplője Benítez, aki 207. Liverpool–Everton derbi után kijelentette: a szokottnál is édesebb a siker, hiszen több játékosának is folyamatos szurkolói mocskolódásokat kellett elviselnie.

„Ez a siker a szurkolóké és a csapaté. Néhány játékosomnak különösen nagy elégtétel lehetett a győzelem, hiszen folyamatosan inzultálták őket a lelátóról. Az ellenfél drukkereinek dalai mindennemű tiszteletet nélkülöztek” – mondta.

Cserébe Ian Ross, az Everton PR-főnöke azzal vágott vissza: Benítez néha kinyithatná a fülét a „vörösök” fanatikusainak dalainál is.

„Nem elég, hogy gusztustalan módon szidták egész meccsen Joleon Lescottot, csapatkapitányunkat, Phil Neville-t többször is leköpték, egy alkalommal pedig hátba is ütötték, amikor bedobást végzett el. Ráadásul ha Benítez tiszteletet követel, emlékezhetne a tavalyi nyilatkozatára, melyben kiscsapatnak nevezett minket.” – nyilatkozta.

Az Everton a helyi rendőrséghez fordult az ügy kivizsgálása érdekében, de könnyen lehet, hogy saját szurkolói sodorják bajba a klubot. A nyomozás ugyanis egyrészt a Neville-t ért incidensekre, másrészt a Steve Gerrardot és lányát gyalázó Everton-dalokra koncentrál. A vizsgálatot Dave Lewis, a Merseyside Police „focifelelőse” irányítja.

„Megerősíthetem, hogy vizsgáljuk a Liverpool–Everton mérkőzésen történt eseményeket, illetve a biztonsági kamerák felvételeit. A két klubbal a mai napon fogunk beszélni” – mondta a rendőrségi szóvivő.
Legfrissebb hírek

„Nem nézett ki jól” – kérdéses a Liverpool egyik kulcsemberének játéka az angol Ligakupa-döntőben

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 10:52

„Kegyetlen!” – a franciák és az angolok is Alissont méltatják a PSG–Liverpool után

Bajnokok Ligája
2025.03.06. 11:50

Alisson és Szoboszlai is remekelt, nyert Párizsban a Liverpool!

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 23:00

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Abszolút rászolgál az elismerésre, amelyet mostanában kap

Angol labdarúgás
2025.02.27. 08:48

„Szenzációsan futballozott” – így dicsérik Angliában Szoboszlai Dominik City elleni teljesítményét

Angol labdarúgás
2025.02.23. 21:32

Szoboszlai és Szalah volt a főszereplő, megverte a Liverpool a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2025.02.23. 19:25

Lélektani határ előtt – Bobory Balázs jegyzete

Angol labdarúgás
2025.02.23. 08:27

Lamine Yamal: A Barca, a Real Madrid és az Atlético nem panaszkodhat a bírókra

Spanyol labdarúgás
2025.02.19. 11:52
Ezek is érdekelhetik