Ferenczi góljával nyert a Barnsley, Geráék legyőzték a Watfordot

Vágólapra másolva!
2007.11.03. 19:10
Ferenczi István, a Barnsley támadója szerezte a mérkőzés egyetlen gólját a Preston elleni összecsapáson, ami három pontot ért csapatának a Championship 14. fordulójában. Gera Zoltán végigjátszotta csapata meccsét, amelyen a Wst Bromwich 3-0-ra verte a listavezető Watfordot. Buzsáky Ákos bemutatkozott a Queens Park Rangersben.
Ferenczi István fejese 3 pontot ért csapatának
Archív
Ferenczi István fejese 3 pontot ért csapatának
Ferenczi István fejese 3 pontot ért csapatának
Archív
Ferenczi István fejese 3 pontot ért csapatának

A Barnsley otthon fogadta a Preston együttesét, és a hazaiak magyar támadója kezdőként kapott lehetőséget. A csatár meg is hálálta a bizalmat, hiszen a BBC internetes hírportál tudósítása szerint a negyvenegyedik percben Brian Howard szabadrúgása után fejelt a vendégek kapujának jobb felső sarkába.

A prestoniak egyébként a mérkőzés utolsó percében hatalmas lehetőséget hagytak ki, ugyanis Mellor tizenegyesét Muller hárította, így a magyar támadó mellett ő lett a meccs másik főszereplője.

Gera Zoltán kezdőként lépett pályára a West Bromwichban a Watford otthonában. A vendégek nagyon elkapták az első játékrész hajráját, ugynais Ishmael Miller és Kevin Phillips is betalált.

A szünet után aztán Geráék végleg eldöntötték a mérkőzést, hiszen Martin Albrechtsen megszerezte a harmadik vendég gólt.

Halmosi Péter és Tímár Krisztián is kezdőként lépett pályára a Plymouthban, amely hazai pályán 2-1-es vereslget szenvedett a Sheffield Wednesdaytől.

Halmosi főszerepet játszott az Argyle találatában, hiszen a magyar középpályást buktatta Frank Simek a tizenhatoson belül, amely után a büntetőt Sylvan Ebanks-Blake értékesítette.

Buzsáky Ákos kezdőként kapott lehetőséget új csapatában, a Queens Park Rangersben és nyolcvanhat percet töltött a pályán. A tudósítások szerint a magyar válogatott középpályás aktív volt a londoni gárdában.

Király Gábor kapott gól nélkül védte végig, csapata a Burnley meccsét amely a Sheffield United otthonában vendégszerepelt.

CHAMPIONSHIP, 14. FORDULÓ

Barnsley - Preston 1 - 0
Plymouth Sheffield W. 1 - 2
Queens Park R. Hull C. 2 - 0
Scunthorpe Crystal Palace 0 - 0
Sheffield U. Burnley 0 - 0
Southampton Charlton 0 - 1
Stoke Coventry 1 - 3
Watford West Bromwich 0 - 3
Wolverhampton Bristol 1 - 1
Legfrissebb hírek

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Dráma a Championshipben: 122. perces góllal jutott be a Sunderland a rájátszás döntőjébe

Angol labdarúgás
2025.05.13. 23:41

A visszavágón is simán nyert a Sheffield United, döntőzhet a Premier League-be jutásért

Angol labdarúgás
2025.05.12. 23:17

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
2025.05.09. 23:19

Kihasználta emberelőnyét a Sheffield United, nagy lépést tett a rájátszásdöntő felé a Championshipben

Angol labdarúgás
2025.05.08. 22:57

Tóth Balázs: Magasabb szinten védve érettebb kapus lettem

Légiósok
2025.05.07. 08:29

Callum Styles a forduló álomcsapatában zárta a Championship-idényt

Légiósok
2025.05.06. 10:43

Sheffieldben folytathatja pályafutását Jamie Vardy – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.28. 11:54
Ezek is érdekelhetik