Remekelt a Manchester United és a Chelsea, Tevez és Drogba duplázott

Vágólapra másolva!
2007.10.27. 18:22
Kiválóan és eredményesen is játszott a legutóbbi három pontvadászat győztese az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában: a címvédő Manchester United 4-1-re nyert a Middlebrough ellen, míg a Chelsea 6-0-ra diadalmaskodott a Manchester Cityvel szemben. A „vörös ördögöknél” Carlos Tevez, míg a londoniaknál Didier Drogba szerzett két gólt.
Wayne Rooney gólöröme
Reuters
Wayne Rooney gólöröme
Wayne Rooney gólöröme
Reuters
Wayne Rooney gólöröme

Szavazás

Ki lesz a bajnok 2008-ban a Premier League-ben?

Írja be az itt látható számot!
A hetek óta kiválóan futballozó, sorozatban hét bajnokit nyerő és szerdán Kijevben újabb BL-találkozón diadalmaskodó Manchester United annak tudatában lépett pályára, hogy három pont esetén átveszi, legalább huszonnégy órára a vezetést a Premier League-ben. A 2 pontos előnnyel listavezető Arsenal ugyanis vasárnap lép pályára a Liverpool FC vendégeként.

A „vörös ördögök” villámrajtot vettek: a 3. percben Nani vette be Schwarzer kapuját, 25 méterről bombázott a bal felső sarokba. A szurkolók és a hazai csapat öröme azonban csak száznyolcvan mp-ig tartott, ekkor Aliadiere 9 méterről bólintott a hálóba.

Ezután sokáig kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség, némi manchesteri fölénnyel. A 33. percben egy hatalmas védelmi hiba után ismét tombolhatott az Old Trafford: Downing felszabadítás helyett tanácstalanul toporgott, majd megijedt a rátámadó Cristiano Ronaldótól. A labda Rooney elé került és a klasszis habozás nélkül, 12 méterről a kapu jobb oldalába talált.

A hajrában Ronaldo hibázott nagy helyzetben, majd a Middlesbrough rontott el ígéretes szituációt.

Az 53. percben Cattermole 25 méteres bombáját tolta a léc fölé Van der Sar, vagyis újabb egyenlítési lehetőség „maradt ki”. Hamarosan jött is a csattanós válasz: Tevez növelte a vendéglátók előnyét, Rooney passzát vágta a kapuba.

A 85. percben ismét gólnak örülhetett a hazai szurkolótábor: egy gyors kontra végén Tevez egy lövőcsellel csapata be a védőt, majd 8 méteres lövése Schwarzer testén felpattantva került a kapuba. A Manchester United sorozatban negyedik mérkőzésén szerzett négy találatot!

A címvédő mellett a 2005-ben és 2006-ban bajnok Chelsea is alaposan elkényeztette szurkolóit. Avram Grant együttese esélyt sem adott a fordulót a harmadik helyről kezdő Manchester Citynek.

A három pont sorsa már az első félidőben eldőlt, amikor Essien és Drogba talált a hálóba. A fordulás után rohamozztak a londoniak, Drogba, J. Cole, Kalou, majd a legvégén Sevcsenko is eredményes volt. Nem túlzás állítani, parádéztak a „kékek”, drukkerei régóta vártak ilyen gólfesztiválra.

PREMIER LEAGUE, ANGOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

11. FORDULÓ:
Manchester United-Middlebrough 4-1 (Nani 3., Rooney 32., Tevez 55., 85., ill. Aliadiere 6.)
Chelsea-Manchester City 6-0 (Essien 16., Drogba 31., 56., J. Cole 60., Kalou 75., Sevcsenko 90.)
Birmingham City-Wigan Athletic 3-2 (Kapo 26. – 11-esből, 81., Ridgewell 67., ill. Bent 23., 59.)
Reading-Newcastle United 2-1 (Kitson 54., Long 84., ill. Duberry 76. – öngól)
Sunderland-Fulham 1-1 (Jones 86., ill. Davies 32.)
Portsmouth-West Ham United 0-0

AZ ÁLLÁS:
1. Manchester United 11 8 2 1 19-4 +15 26
2. Arsenal 9 8 1 - 21-6 +15 25
3. Manchester City 11 7 1 3 15-13 +2 22
4. Chelsea 11 6 3 2 16-8 +8 21
5. Liverpool 9 5 4 - 16-5 +11 19
6. Portsmouth 11 5 4 2 19-12 +7 19
7. Blackburn Rovers 9 5 3 1 13-8 +5 18
8. Newcastle United 10 5 2 3 17-13 +4 17
9. West Ham United 10 4 2 4 12-9 +3 14
10. Aston Villa 9 4 2 3 13-12 +1 14
11. Everton 10 4 1 5 13-13 0 13
12. Reading 11 4 1 6 14-23 -9 13
13. Birmingham City 11 3 2 6 11-15 -4 11
14. Fulham 11 1 6 4 13-17 -4 9
15. Sunderland 11 2 3 6 12-20 -8 9
16. Wigan Athletic 11 2 2 7 10-17 -7 8
17. Middlesbrough 11 2 2 7 11-22 -11 8
18. Tottenham Hotspur 10 1 4 5 17-21 -4 7
19. Derby County 10 1 3 6 5-22 -17 6
20. Bolton Wanderers 10 1 2 7 9-16 -7 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik