A Premier League az MU-nak adott igazat, Heinze nem mehet Liverpoolba

Vágólapra másolva!
2007.08.21. 16:13
A Premier League-et irányító testület elfogadta a Manchester United érvelését, így Gabriel Heinze nem igazolhat a Liverpool FC-hez. A bizottság kedden hozta nyilvánosságra döntését, amely alapján az argentin labdarúgó ugyan elhagyhatja a „vörös ördögöket”, de csak külföldi klubbal állapodhat meg.
Közelharc Tottival a tavaszi római BL-negyeddöntőben
Közelharc Tottival a tavaszi római BL-negyeddöntőben
Közelharc Tottival a tavaszi római BL-negyeddöntőben
Közelharc Tottival a tavaszi római BL-negyeddöntőben

Az ügy hetekkel ezelőtt indul, amikor a manchesteriek ősi ellenfele, a Liverpool FC vételi szándékot nyilvánított ki. Ennek hatására az utóbbi időben az MU-nál mellőzött Heinze számos alkalommal jelentette ki, hogy örömmel igazolna az Anfieldre. Erre nem is késett az angol bajnokot irányít Sir Alex Ferguson válasza, amely egyértelmű és kategorikus volt. Gabriel Heinze nem lehet a Liverpool FC futballistája.

Heinze ezután azt állította, hogy jelenlegi klubja július 13-án levélben is garantálta számára a csapatváltást. A Premier League vizsgálata azonban azt állapította meg, hogy az MU csak és kizárólag külföldi átigazolásra adott engedélyt, szóban és írásban is. A klubot a hétfői londoni meghallgatáson David Gill igazgató és Sir Alex Ferguson vezetőedző képviselte.

A BBC emlékeztetett arra, hogy utoljára 1962-ben (!) fordult elő, hogy egy labdarúgó a Manchester Unitedből közvetlenül a Liverpool FC-be igazolt, vagyis Phil Chisnal „ügye” már történelmi léptékkel bír.

Gabriel Heinze 2004 nyarán a Paris Saint-Germaintől igazolt Manchesterbe, első szezonjában kirobbanthatatlan volt a kezdőcsapatból, az idény végén a csapat legjobbjának választották. Pályafutását azonban 2005- szeptember 13-án súlyos sérülés törte meg, felépülése után klubjában már jobbára a cserepadra szorult Patrice Evra kiváló teljesítménye miatt.

A védőt korábban a Liverpool FC mellett a Real Madriddal, a Juventusszal és az Olympique Lyonnal is hírbe hozták.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42
Ezek is érdekelhetik