José Mourinho nem akar bankot robbantani Daniel Alves miatt

Vágólapra másolva!
2007.08.11. 13:43
Daniel Alves nem kell mindenáron José Mourinhónak. A Sevilla védőjét csak akkor szerződtetné le a Chelsea szakvezetője, ha a spanyol együttes elfogadható árat szab ki érte.
José Mourinho
José Mourinho
José Mourinho
José Mourinho

Daniel Alves az elmúlt két-három szezonban remekül játszik, nagy részt vállalt a Sevilla sikereiből, UEFA-kupa-győzelmeiből is.

Nem véletlen, hogy a brazil futballistára – aki hazája válogatottjával még egy Copa America-elsőséget is begyűjtött – több csapat is szemet vetett.

Alvest leginkább a Chelsea-vel hozták szóba, és José Mourinho menedzser nem tagadta, hogy szüksége lenne a védőre – de nem minden áron…

„Még jobban meg szeretném erősíteni a csapatot” – nyilatkozta Mourinho. – „A jobbhátvéd poszt az egyik, ahol erősítenünk kell, Daniel Alves megfelelő lenne.”

„Ajánlatot teszünk érte, de nem ajánlunk fel érte őrült összeget. Ha a spanyolok elfogadják, akkor megpróbáljuk megszerezni Alvest.

José Maria del Nido, az andalúzok elnöke egyébként pénteken elismerte, hogy korábban két, több mint 30 millió euróról szóló ajánlat is érkezett Alvesért, de a klubokat nem nevezte meg.

A Chelsea-hez kapcsolódó hír, hogy az angol klub leszerződtette Alexet, aki három évre szóló szerződést kötött
Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42

Mourinho a Benficához csábítja Benzemát – sajtóhír

Minden más foci
2025.09.27. 11:39

Mourinho a videobírót kritizálta a Nikitscherék elleni döntetlen után

Minden más foci
2025.09.24. 10:33

Légiósok: Nikitscher gólpassza után mentett pontot a Rio Ave Mourinho csapata ellen

Légiósok
2025.09.23. 23:41

Hattyúdal vagy szimfónia – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.09.22. 23:13

Mourinho: Nem veszíthetünk úgy, mint két nappal ezelőtt

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 17:45

José Mourinho a Benfica új vezetőedzője – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 16:34
Ezek is érdekelhetik