Eldőltek a vitás kérdések, Tevez szerződést köthet a Manchesterrel

Vágólapra másolva!
2007.08.03. 16:25
Több hetes vita után péntek délután eldőlt, Carlos Tevez a Manchester United labdarúgója lehet, miután eddigi klubja, a West Ham United minden kérdésben megegyezett a támadó képviselőivel. Erről a BBC internetes oldala számolt be.

A megállapodás értelmében a West Ham United 2 millió fonthoz jut, ezt kompenzációként jelöli a Sky Sports.

„Természetesen nagyon örülök annak, hogy végre megegyeztünk. Minden fél számára megnyugtató módon értünk a végére ennek az átigazolási sagának” – mondta Eggert Magnusson, a WHU izlandi tulajdonosa.

A londoni klub első számú vezetője sok sikert kívánt Teveznek, aki tavaly nyáron a Corinthianstól igazolt az angol fővárosba.

„Csodálatos játékos, biztos vagyok abban, hogy sikeres lesz, bárhol is folytatja pályafutását” – tette hozzá Magnusson.

Az üzletember reméli, klubja sikeres lesz a következő szezonban.

Most már csak órák kérdése lehet, hogy a Tevez kereskedelmi jogait birtokló MSI aláírja a megállapodást a Manchester Uniteddel. Az argentin játékos két évig kölcsönben lesz a bajnokcsapatnál, utána a „vörös ördögök” végelegesíthetik szerződését. Az MSI 8 millió fonthoz jut a megállapodás révén.


A ma délutáni megállapodás révén eldőlt, hogy augusztus 22-én nem kerül sor a londoni Legfelső Bíróságon az ügy tárgyalására. Az MSI-t irányító Kia Joorabchian a múlt héten nyújtotta be keresetét a West Ham Uniteddel szemben, jogi úton kívánta érvényesíteni szándékát Tevez státuszát illetően.

Legfrissebb hírek

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
5 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
Tegnap, 15:47

Lucas Paquetá beperelheti az FA-t

Minden más foci
2025.09.04. 13:30

Óriási meglepetés, a szakadék szélén tántorgó Wednesday tizenegyesekkel búcsúztatta a Leedset az Angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.08.26. 23:35

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.22. 23:07

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.03. 22:00

Simán verte a Bournemouth-t, közel a tornagyőzelemhez a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.07.31. 10:35
Ezek is érdekelhetik