A londoni Legfelsőbb Bíróság augusztus 22-én tárgyalja Tevez ügyét

Vágólapra másolva!
2007.07.31. 16:04
A londoni Legfelsőbb Bíróság augusztus 22-én tárgyalja Carlos Tevez átigazolási ügyét, amelyben az argentin labdarúgó tulajdonjogát birtokló Kia Joorabchian és két cége, az MSI és a Just Sports perli a West Ham Unitedet. Ha addig nem rendeződik a vita, akkor könnyen elképzelheti, hogy a Manchester United nem tudja szerződtetni a klasszist az augusztus 31-én befejeződő átigazolási időszakban.
Továbbra is kérdéses, leigazolhatja-e Tevezt augusztus 31-ig a Manchester United
Továbbra is kérdéses, leigazolhatja-e Tevezt augusztus 31-ig a Manchester United
Továbbra is kérdéses, leigazolhatja-e Tevezt augusztus 31-ig a Manchester United
Továbbra is kérdéses, leigazolhatja-e Tevezt augusztus 31-ig a Manchester United

Joorabchian a múlt héten közölte, hogy jogi útra tereli az ügyet, mert úgy érzi, a londoni klub visszatartja védencét. Az MU 30 millió fontot fizetne Tevezért, de a Premier League szabályai szerint csak a WHU-val állapodhat meg. Az MSI és a Just Sports azonban igényt tart az átigazolási díj jelentős részére, lévén állításuk szerint rendelkeznek a futballista kereskedelmi jogaival.

A londoni klub azt állítja, birtokolja a futballista játékjogát, az MSI és a Just Sports Inc. már nem jogosult az ügyben. Ugyanakkor Joorabchian azt hangoztatja, semmi sem változott az elmúlt hónapokban, így Tevez kereskedelmi és eladási joga a két cég tulajdonát képezi.

Az argentin játékos és honfitársa, Javier Mascherano tavaly nyáron a Corinthianstól került az Upton Parkba. Akkor senki sem tiltakozott amiatt, hogy a West Ham United nem a brazil klubtól, hanem két cégtől vásárolta meg a klasszisok játékjogát, csak később derült ki, ez ellenkezik a Premier League jogrendszerével. Angliában két klub köthet megállapodást, így idén a WHU 5,5 millió fontos bírságot fizetett.

A Manchester United, a West Ham, a Premier League és az angol szövetség (FA) a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségtől várta az ügy megoldását, de a FIFA múlt kedden azt tanácsolta, az érintettek forduljanak a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz. A nemzetközi szövetség szabályai ugyanis nem térnek ki részletesen egy „harmadik fél” bevonásának tiltására.

Legfrissebb hírek

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
5 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
Tegnap, 15:47

Lucas Paquetá beperelheti az FA-t

Minden más foci
2025.09.04. 13:30

Óriási meglepetés, a szakadék szélén tántorgó Wednesday tizenegyesekkel búcsúztatta a Leedset az Angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.08.26. 23:35

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.22. 23:07

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.03. 22:00

Simán verte a Bournemouth-t, közel a tornagyőzelemhez a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.07.31. 10:35
Ezek is érdekelhetik