FIFA: a nemzetközi Sportdöntőbíróság elé kellene utalni Tevez ügyét

Vágólapra másolva!
2007.07.24. 14:49
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség nem dönt Carlos Tevez átigazolási ügyében, egyben azt javasolja, az érintett felek kérjék fel a nemzetközi Sportdöntőbíróságot a végső határozat meghozására. Ezt közölte kedden a BBC internetes portálja. A FIFA hétfőn látott hozzá az argentin csatár ügyének tanulmányozásához.

„Először is ki kell derítenünk, hogy egyáltalán van-e jogunk döntést hozni – kezdte hétfőn a FIFA szóvivője, Andreas Herren. – Tudom, hogy az angolok nem szeretik, ha harmadik fél is birtokolja a játékost, de nekünk nincsenek olyan egyértelmű tiltásaink erre nézve, mint nekik. A mostani találkozó is csupán irategyeztetés, döntés még sokáig nem lesz.”

A FIFA az angol szövetség (FA) és a Premier League képviselőivel közösen vitatta meg a hetek óta zajló átigazolási ügyet.

„A jelenlegi körülmények áttekintése után jutottak arra a következtetésre, hogy az érdekelt felek érdekében áll, hogy az általunk javasolt utat járja be” – kezdte keddi nyilatkozatát Andreas Herren.

A nemzetközi szövetség szóvivője úgy érzi, a lehető legjobb döntést hozták meg.

„Úgy tűnik, így lehet a leggyorsabban rendezni a helyzetet. Ez nem jelenti azt, hogy a FIFA elutasítaná a saját részvételét, éppen az ellenkezője az igaz. Mostani javaslatával kívánja elősegíteni a megnyugtató megoldást” – zárta mondandóját a szóvivő.

A West Ham United örömét fejezte ki a keddi határozattal kapcsolatban. A londoni klub kész a CAS elé tárni az ügy részleteit, de csak akkor, ha a többi érintett is elfogadja a FIFA ajánlását. A nemzetközi Sportdöntőbíróság és a Manchester United még nem reagált a mai fejleményekre.

A friss angol bajnok mintegy 30 millió fontért vásárolná meg Carlos Tevezt, akit a WHU marasztal. A londoniak azt állítják, rendelkeznek az argentin támadó játékjogával, csak ők adhatják el. A Kia Joorabchian által vezetett MSI viszont azt állítja, tulajdonosa a futballistának, így a West Ham nélkül is értékesítheti.


Legfrissebb hírek

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
2025.06.19. 23:01

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
2025.06.18. 10:32

Öt játékos távozását jelentette be a West Ham United

Angol labdarúgás
2025.06.09. 13:44

Mohammed Kudust is kiszemelte a Chelsea – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.06. 08:36

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG 2025, EGYESÜLT ÁLLAMOK – PROGRAM

Minden más foci
2025.06.03. 10:56

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19
Ezek is érdekelhetik