Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Liverpool spanyol kapusa, Pepe Reina újabb ötéves szerződést kötött az angol klubbal, így 2012-ig kötelezte el magát a Premiershipben legutóbb a harmadik helyen végző alakulathoz. Ezt a hírt az egyesület jelentette be csütörtök délután.

Reina 2012-g a Liverpool kapusa maradhat

Reina 2012-g a Liverpool kapusa maradhat
Kapcsolódó cikkünk:
„Két nagyon jó éve volt velünk, és miután még csak huszonnégy éves tudtuk hogy hosszú távú szerződést köthetünk vele”
„Pepe rekordja a Liverpoolban nagyon jó. Sok mérkőzés volt, amelyen nem kapott gólt, és mindenki láthatja mekkora egyetértés van közte és a védők között. Már korábban is megmondtam, hogy ő a legjobb kapus Spanyolországban, és az egyik legjobb a világon”
„Úgy gondolom ezzel (a hosszabbítással) azt az üzenetet küldjük mindenki irányába, hogy építjük csapatunkat, egyaránt készülünk a jelenre és a jövőre is” – tette hozzá a spanyol szakember.
Reina szerződéshosszabbítása tökéletesen illik a klub utobbi időszakban folytatott igazoláspolitikájába. A „vörösök” ugyanis a hét elején hosszabbították meg a klub másik két kulcsjátékosának, Steven Gerrardnak Jamie Carraghernek a szerződését is.
A madridi születésű kapus még fiatalon mutatkozott be a Barcelona csapatában a spanyol első osztályaban, majd védett a Villarealban, ahonnan 2005-ben hatmillió fontért igazolt a Liverpoolba.
Legfrissebb hírek

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket
Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27
Ezek is érdekelhetik