Négyet lőtt a Chelsea a West Hamnek, Cech 827 perc után gólt kapott

Vágólapra másolva!
2007.04.18. 23:26
A Chelsea magabiztosan, a második félidőben könnyedén, jól játszva győzte le 4-1-re a kiesés elől menekülő West Ham Unitedet az Upton Parkban az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában. Jose Mourinho vezetőedző együttese ezzel továbbra is három ponttal követi az éllovas Manchester Unitedet. A címvédő együttes kapusa, Petr Cech 827 perc után kapott ismét gólt a bajnokságban: legutóbb január 20-án a liverpooli Jermaine Pennant labdáját kellett kiszednie a hálóból.
Ezzel a Wright-Phillips góllal kezdődött minden
Reuters
Ezzel a Wright-Phillips góllal kezdődött minden
Ezzel a Wright-Phillips góllal kezdődött minden
Reuters
Ezzel a Wright-Phillips góllal kezdődött minden

Szavazás

Sikerül-e a Chelsea-nek megnyernie a bajnokságot, az FA-kupát és a BL-t is a Ligakupa után?

Írja be az itt látható számot!
Mindkét csapat számára rendkívül fontos volt a mérkőzés, hiszen a Chelsea-nek feltétlenül meg kellett szereznie a három pontot, hogy továbbra is „lőtávolságban” maradjon az éllovas Manchester United mögött, míg a West Ham a kiesés elől menekül kétségbeesetten.

Alan Curbishley együttese mindent meg is próbált, de pechjére a világ egyik legerősebb és legjobb formában lévő csapata volt az ellenfele ezen az estén.

Az első félórában a West Ham többet birtokolta a labdát, és többször próbálkozott lövéssel is.

Sokra nem ment vele: a második félóra elején Shaun Wright-Phillips tört be a büntetőterületre, majd balról szép gólt lőtt Robert Green kapujának hosszú oldalába (0-1).

A hazaiak igen gyorsan, három és fél perc múlva válaszoltak. Az argentin Carlos Tevez hasonló helyről, bár távolabbról volt eredményes, mint a másik oldalon Wright-Phillips, s ez nemcsak a negyedik bajnoki gólja volt jelenlegi együttesében, hanem 827 perc után az első, amelyet Petr Cech a Premiershipben kapott (1-1).

A cseh válogatott hálóőrnek nem volt ideje búslakodni a véget ért sorozat miatt, hiszen nem telt bele másfél perc, és már ugrálhatott örömében: Wright-Phillips ezúttal a 16-os közepéről tüzelt a hazai kapuba Wayne Bridge beadása után (1-2).

Érdekesség, hogy a 2005 nyarán igazolt szélsőnek bajnoki meccsen a mai volt az első és a második találata a címvédő együttesben.

A meccs három főszereplője: balról Writgh-Phillips, Drogba és Kalou a negyedik Chelsea-találatot ünnepli
Reuters
A meccs három főszereplője: balról Writgh-Phillips, Drogba és Kalou a negyedik Chelsea-találatot ünnepli

A második játékrészben egyértelmű fölénybe került a Chelsea, és rövid idő alatt végleg eldöntötte a találkozót.

Az 52. perc elején az Andrij Sevcsenko helyén játszó Salomon Kalou az ötös előteréből rúgta be a Drogbától hozzá kerülő labdát (1-3), majd tíz perc múlva az elefántcsontparti házi gólkirályjelölt is megszerezte a szokásos gólját (1-4).

Drogba ebben az évadban összességében 31. alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, a Premier League-ben pedig 19-nél tart, és ezzel megerősítette első helyét a mesterlövészek listáján a 16 gólos Cristiano Ronaldo előtt.

Az eredmény már nem változott, ami azt jelenti, hogy a Chelsea megszerezte a 24. győzelmét, és továbbra is három pont távolságból követi a Manchester Unitedet.

A West Hamnek maradt 29 pontja, így öt pontra van a túlélést jelentő 17. helytől, amely jelenleg a Sheffield Unitedé.

ANGOL ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PREMIERSHIP)


A KEZDŐCSAPATOK:
WEST HAM UNITED CHELSEA
21 Green 1 Cech
18 Spector 19 Diarra
19 Collins 6 Carvalho
2 Neill 26 Terry
6 McCartney 18 Bridge
15 Benayoun 05 Essien
20 Reo-Coker 12 Mikel
24 Noble 8 Lampard
13 Boa Morte 22 Wright-Phillips
32 Tevez 11 Drogba
25 Zamora 21 Kalou

Gólszerzők: Tevez (35.), ill. Wright-Phillips (31., 36.), Kalou (52.), Drogba (62.)
Csere: Zamora h. C. Cole (72.), Reo-Coker h. Mullins (76.), Tevez h. Blanco (83.), ill. Diarra h. Paulo Ferrerira (46.), Drogba h. J. Cole (67.), Lampard h. Ballack (78.)
Sárga lap: Reo-Coker (12.), Neill (15.), Mullins (77.), McCartney (82.), Boa Morte (88.), ill. Diarra (20.), Drogba (52.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Manchester United 33 26 3 4 77-23 +54 81
2. Chelsea 33 24 6 3 60-20 +40 78
3. Liverpool 34 19 7 8 52-22 +30 64
4. Arsenal 34 18 8 8 57-31 +26 62
5. Everton 34 14 12 8 46-30 +16 54
6. Bolton Wanderers 34 16 6 12 41-42 -1 54
7. Portsmouth 34 13 10 11 43-38 +5 49
8. Tottenham Hotspur 33 14 7 12 47-48 -1 49
9. Reading 34 14 6 14 45-41 +4 48
10. Aston Villa 34 9 15 10 36-39 -3 42
11. Newcastle United 34 11 8 15 37-43 -6 41
12. Manchester City 34 11 8 15 27-38 -11 41
13. Blackburn Rovers 32 12 4 16 38-47 -9 40
14. Middlesbrough 34 10 9 15 37-44 -7 39
15. Wigan Athletic 34 9 8 17 35-52 -17 35
16. Fulham 34 7 14 13 34-53 -19 35
17. Sheffield United 34 9 7 18 29-49 -20 34
18. Charlton Athletic 34 8 8 18 30-51 -21 32
19. West Ham United 34 8 5 21 27-58 -31 29
20. Watford 33 4 11 18 24-53 -29 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik