Anglia: elhunyt a legendás csatár

Vágólapra másolva!
2005.10.19. 17:23
Címkék
Autóbalesetben elhunyt Johnny Haynes, az angol labdarúgó-válogatott egykori legendás csatára.

A 71 éves Haynes feleségével együtt súlyos autóbalesetet szenvedett, s bár azonnal kórházba szállították, már nem tudták megmenteni az életét. Felesége mellkasi sérülésekkel megúszta, míg a másik autó vezetője sértetlen maradt a baleset után.

Haynes pályafutása jelentős részét a Fulhamben töltötte, ő volt az angol futball történetében az első, aki 100 fontot keresett hetente. A támadó 594 mérkőzésen segítette csapatát, majd 1970-ben, 36 évesen a dél-afrikai Durban City-hez távozott levezetni.

A válogatottban is alapember volt, 1954 októberében egy Észak-Írország elleni mérkőzésen góllal mutatkozott be, előtte nem játszó tartalék volt a svájci világbajnokságon, 1958-ban és 1962-ben azonban szerepet kapott. Összesen 56 alkalommal játszott a nemzeti tizenegyben és 18 gólt rúgott.
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
44 perce

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
1 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
1 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
2 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik