Nick Foles élt a lehetőséggel, remekül játszott (Fotó: nfl.com)

 

A szezon nagy részében Carson Wentz volt a legesélyesebb arra, hogy elnyerje az alapszakasz legértékesebb játékosának járó MVP-címet, ám a 25 éves irányító a 14. héten a Los Angeles Rams ellen elszakította az elülső keresztszalagját.

Wentz tündérmeséje a végéhez ért, kezdetét vette viszont egy új, mégpedig a Sasoknál már másodszor szerencsét próbáló Nick Folesé! Nem elég, hogy tulajdonképpen a Wentz helyére beálló játékos közbenjárásával született meg a Rams elleni siker, de Foles a Giants ellen a következő héten egyenesen remekelt, négy TD-passzt kiosztva fontos, rájátszást érő győzelmet zsebelt be társaival (34–29), hogy aztán a Raiders ellen tisztes menedzseléssel, egy 19–10-es diadallal az első kiemelést is biztossá tegye a gárdának, majd a rájátszásban is végig higgadt volt, nagy hibát nem követett el.

Így volt ez a Super Bowlon is, sőt, talán ezen a meccsen nyújtotta a legjobbját. A 29 éves játékos 373 yardot passzolt, kiosztott 3 TD-passzt és maga is elkapott egyet (!) – a statisztikájában szereplő intercaptionben nem teljesen ő volt a hibás, Alshon Jeffrey elkapóról felpattant a labda.

És hogy ki lehetett volna még MVP? Az a bizonyos 12-es a másik oldalon, Tom Brady. A Patriots vezére 505 yardot és 3 touchdownt ért el, ám csapata vereséget szenvedett, így a szokásoknak megfelelően a győztes legjobbja kapta az elismerést.

AZ 52. SUPER BOWL KÖZVETÍTÉSÉT ÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL! 

NFL 2017, RÁJÁTSZÁS
SUPER BOWL LII

New England Patriots (1.)–Philadelphia Eagles (1.) 33–41 (3–9, 9–13, 14–7, 7–12) 
Legtöbb passzolt yard: Tom Brady, 505 (New England Patriots)
Legtöbb futott yard: LeGarrette Blount, 90 (Philadelphia Eagles)
Legtöbb elkapott yard: Danny Amendola, 152 (New England Patriots)
MVP: Nick Foles (Philadelphia Eagles)