Nagyon hosszú estéje volt Mahomesnak (Fotó: Getty Images)

 

MINDEN AZ 55. SUPER BOWLLAL KAPCSOLATBAN EGY HELYEN!

MINDEN IDŐK LEGJOBB MENETELÉSE?

A Tampa Bay Buccaneers az első csapat az NFL 101 éves históriájában, amely mind a négy playoffmeccsét úgy nyerte meg, hogy legalább 30 pontot tett fel az eredményjelzőre. 

Eddig arra sem volt példa, hogy egy csapat három korábbi Super Bowl MVP-t (Drew Brees, Aaron Rodgers és Patrick Mahomes) is megverjen egy rájátszáson belül, a Bucsnak ez is sikerült. 

Ha ez nem lenne elég, Tom Brady az első játékos, aki bajnok lett, miután 50 touchdownpasszt osztott ki az idényben – a rájátszást is beleértve.


BRADY>AZ ÖSSZES NFL-CSAPAT

Egészen elképesztő, de miután Tom Brady megnyerte a 7. Super Bowlját is, egymaga több trófeát szerzett, mint az összes többi csapat az NFL-ben. Korábbi együttesét, a New England Patriotsot és a Pittsburgh Steelerst előzte meg, mindkét gárda hat sikerrel büszkélkedhet. 

Brady mellett Peyton Manning az egyetlen irányító, aki két különböző csapatot is Super Bowl-győzelemig vezetett. 



AZ 1–10. FORDULÓ EREDMÉNYEI
A 11–17. FORDULÓ EREDMÉNYEI
A CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE
A KONFERENCIÁK VÉGEREDMÉNYE
A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJE

TAMPA TERROR

Az 55. Super Bowlon a Tampa Bay Buccaneers védelme ellenállhatatlanul futballozott, s egy pillanatig sem kímélte Mahomest, akinek az „életéért kellett menekülnie” az egész meccsen. Persze, ha a Kansas City Chiefs támadófalát megnézzük, ez annyira nem is lephet meg minket, ugyanis a tavalyi bajnok az első csapat az NFL történetében, amely mindkét kezdő tackle-je (Eric Fisher, left tackle és Mitchell Schwartz, right tackle) nélkül állt ki a döntőben.

A Buccaneers védőfala ezt kíméletlenül kihasználta: Mahomes 29-szer került nyomás alá, amely Super Bowl-rekord, ráadásul a KC irányítója összesen 497(!) yardot menekült, mielőtt passzolt vagy sackbe futott volna – a 2020-as szezonban senki sem futott ennyit egy passzkísérlet előtt.


TB VOLT A MECCS HŐSE

Úgy van, Todd Bowles. A Bucs védőkoordinátora alaposan átnézte a két csapat korábbi meccsének felvételeit, s parádésan felkészítette a védelmét Andy Reid támadósora ellen. Tudta, hogy a védőfala nagyjából a snap pillanatában képes megverni a Chiefs cserefalembereit, így nem küldött négynél több védőt Mahomes után. Ötvenhat passzkísérletből csupán hatszor blitzelt a Bucs, 29-ből 27 alkalommal úgy siettette a Chiefs QB-ját, hogy csak négy vagy annál kevesebb védő „vette célba” Mahomest – az elmúlt tíz évben csak egyszer sikerült többször nyomást generálni maximum négyemberes passzsiettetéssel.


MÉG SOHA NEM VERTÉK MEG ÍGY MAHOMEST

Patrick Mahomes profi karrierje során először kapott ki egynél több labdabirtoklásnyival, ezzel 53 meccses sorozata megszakadt, korábban Tom Brady tartotta a rekordot 45 ilyen mérkőzéssel. A Chiefs szupersztárja legutóbb még egyetemen, a Texas Tech irányítójaként kapott ki egynél több labdabirtoklásnyival – az Iowa State akkor 66–10-re győzött. 


MÁR CSAK JORDAN ÉRTÉKESEBB BRADYNÉL A DÖNTŐBEN

Nem csak a Lombardi-trófeát, hanem a döntő legértékesebb játékosának járó díjat is megnyerte Brady, aki ezzel a saját rekordját döntötte meg. Ha a major sportokat – NFL, NBA, MLB, NHL – vesszük figyelembe, ezzel beérte LeBron Jamest, s már csak a Chicago Bulls legendás kosarasa, Michael Jordan előzi meg, aki hatszor lett NBA Finals MVP. 


GRONK BEÉRTE JERRY RICE-T 

Rob Gronkowski a döntőben megmutatta klasszisát, s két TD-elkapással zárta a meccset. A Buccaneers tight endje még a New England Patriots színeiben, a Philadelphia Eagles elleni Super Bowlban is két elkapott hatpontost szerzett. Korábban csak a San Francisco 49ers legendás elkapója, Jerry Rice – akit a legtöbben a mai napig minden idők legjobb wide receiverének tartanak – büszkélkedhetett azzal, hogy két nagydöntőben is kétszer kapta el a tojást touchdownért.


PLAYOFF LENNY!

Leonard Fournette parádésan teljesített az idei rájátszásban, s kulcsszerepe volt abban, hogy a Buccaneers 2002 után ismét bajnoki címet ünnepelhetett. Jó játékát alátámasztja, hogy előtte csupán két játékosnak, Larry Fitzgeraldnak (2008) és Terrell Davisnek (1997) sikerült mind a négy rájátszásmeccsen touchdownt szerezni.


BÜNTETÉSEK BÜNTETÉSE

A Kansas City Chiefs kegyetlenül ráfizetett a fegyelmezetlenségére, hiszen a sárga zászlóknak „köszönhetően” hat first downt kapott a Tampa Bay Buccaneers, erre korábban nem volt példa egyetlen Super Bowlon sem.

Összesen nyolc büntetést szedett össze a Kansas City, ami Andy Reid irányítása alatt (2013 óta) holtversenyben a legtöbb.


A SUPER BOWL LEGJOBBJAI
Passzolt yardok: Patrick Mahomes (Kansas City) 270
Futott yardok: Leonard Fournette (Tampa Bay) 89
Elkapott yardok: Travis Kelce (Kansas City) 133

A KATEGÓRIÁK ELSŐ HELYEZETTJEI
Passzolt yardok: Tom Brady (Tampa Bay) 1061
Futott yardok: Leonard Fournette (Tampa Bay) 300
Elkapott yardok: Travis Kelce (Kansas City) 360
Szerelések: Dwvin White (Tampa Bay) 38
Sackek: Shaquil Barrett, 4
Interceptionök: Sean Murphy-Bunting (Tampa Bay) 3 

BELEVALÓ LEÓ

Hát, ez nem Leó Super Bowlja volt: nemcsak Kelce, de a Kansas City Chiefs sem szerzett TD-t, Brady alig jutott 200 passzolt yard fölé, a két csapat pedig nagyon messze volt attól, hogy 59 pontot tegyen fel az eredményjelzőre. 

TIPPELDE

A Super Bowl után Borbély László örülhetett, aki sikeres tippjével megelőzte Kovács Sándort, s megnyerte a 2020–2021-es tippeldét. A második helyen holtverseny alakult ki, Bálint Mátyás és Sándor is 200-200 ponttal zárt.

TIPPELDE
Bálint Mátyás, Bencsics Márk, Borbély László, Buday Zoltán, Dócs Ákos, Hercze Kristóf
Super Bowl
TB–KC
döntő 1–0 0–1 1–0 0–1 0–1 0–1
eddig 178–91 176–93 184–85 181–88 182–87 182–87
pontszám 200 187 204 194 193 192
       
Herczeg Ádám, Izsányi Szabolcs, Kovács Sándor, Nagy-Pál Tamás, Ritz Balázs, Somlóvári Dávid, Török Dániel
0–1 0–1 0–1 1–0 1–0 1–0 0–1
177–92 175–94 185–84 167–102 179–90 161–108 179–90
190188200
186198183192

 

NFL 2020, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2021. január 9–11.)
AFC
Buffalo Bills (2.)–Indianapolis Colts (7.) 27–24
Pittsburgh Steelers (3.)–Cleveland Browns (6.) 37–48
Tennessee Titans (4.)–Baltimore Ravens (5.) 13–20
NFC
New Orleans Saints (2.)–Chicago Bears (7.) 21–9
Seattle Seahawks (3.)–Los Angeles Rams (6.) 20–30
Washington Football Team (4.)–Tampa Bay Buccaneers (5.) 23–31
   
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2021. január 16–18.)
AFC
Kansas City Chiefs (1.)–Cleveland Browns (6.) 22–17
Buffalo Bills (2.)–Baltimore Ravens (5.) 17–3
NFC
Green Bay Packers (1.)–Los Angeles Rams (6.) 32–18
New Orleans Saints (2.)–Tampa Bay Buccaneers (5.) 20–30
 
KONFERENCIADÖNTŐK (2021. január 24–25.)
AFC
Kansas City Chiefs (1.)–Buffalo Bills (2.) 38–24
NFC
Green Bay Packers (1.)–Tampa Bay Buccaneers (5.) 26–31
   
SUPER BOWL 55 (2021. február 8.)
Tampa Bay Buccaneers (5.)–Kansas City Chiefs (1.) 31–9
Raymond James Stadium (Tampa, Florida)
Az Arena4 az összes mérkőzést élőben közvetíti