Az már szerdán eldőlt, hogy az eredetileg tervezett időpontban nem játsszák le a két veretlen csapat meccsét, mivel a nashville-i együttesben több játékos és edző is pozitív koronavírustesztet produkált, azonban két napja még azt tervezték, hogy csak hétfőre, vagy keddre tolják a találkozót.

A Titansnál kedden három játékosról és öt edzőről derült ki, hogy megfertőződött, majd szerdán újabb sportoló tesztje hozott pozitív eredményt, csütörtökre pedig további egy-egy játékos és szakember betegedett meg, emiatt döntöttek úgy a liga illetékesei, hogy ebben a fordulóban semmiképp sem lehet megtartani a mérkőzést.

A Tennessee létesítményeit kedden bezárták a koronavírus további terjedésének megállítása érdekében, az eredetileg szombatig tartó intézkedést pedig határozatlan ideig meghosszabbították. Mivel pénteken ismét két játékos produkált pozitív tesztet, a tiltás feloldása jövő hét elejéig semmiképpen sem várható.

A Titans múlt vasárnap 31–30-ra legyőzte a Minnesota Vikings együttesét, amelynél a hét elején elővigyázatosságból szintén bezárták a létesítményeket, de mivel mostanáig a klubnál senki nem fertőződött meg, csütörtökön ismét edzésbe állt a gárda, hogy megkezdje felkészülését a vasárnapi, Houston Texans elleni összecsapásra.

Az NFL-nek nem okozott különösebb gondot helyet találni az elhalasztott meccs számára: a Steelers és a Baltimore Ravens csoportrangadóját a hetedikről a nyolcadik játékhétre csúsztatta, amikor eredetileg mindkét gárda szabadnapos lett volna, így a hetedik hétre helyet csinált a pótlandó mérkőzésnek, ugyanis a Titans pedig éppen akkor lett volna szabadnapos.

Az NFL-ben az alapszakasz első három fordulója a terveknek megfelelően zajlott le, ez az első halasztás a világjárvány miatt.