Tom Bradyék hosszabbításban kaptak ki a Clevelandtől (Fotó: Getty Images)

A Tom Brady vezette Tampa Bay bár az első negyedben tíz pontot is engedett vendéglátójának, a Cleveland Brownsnak és de amellett, hogy egyszer eljutott a hazaiak célterületére, egészen a záró negyedik nem engedett pontot a Brownsnak, ráadásul Ryan Succop mezőnygólja mellett Brady Ko Kieftnek egy touchdown-passzt is kiosztott.

A negyedik negyedben viszont David Njoku elkapott TD-jével egyenlített és hosszabbításra mentette a mérkőzést a házigazda. A ráadásban pedig sokáig gyűrték egymást a felek, de Nick Chubb révén a Browns eljutott a Bucs célterületére és így 23–17-re győzött.


A Jacksonville Jaguars fordulatos mérkőzést vívott a Baltimore Ravensszel. A floridaiak három perccel a mérkőzés vége előtt még hétpontos, 27–20-as hátrányban voltak, de Marwin Jones elkapott touchdownja után Zay Jones sikeresen értékesítette a kétpontos kísérletet, 14 másodperccel a vége előtt megfordítva az állást. A Ravensnek még egy gyors támadásra maradt ideje, de Justin Tucker kétségbeesett, 67 yardos mezőnygól-próbálkozását nem tudta értékesíteni három pontért, így a Jacksonville győzött 28–27-re.


NFL
ALAPSZAKASZ
12. FORDULÓ

Carolina Panthers–Denver Broncos 23–10
Cleveland Browns–Tampa Bay Buccaneers 23–17 – hosszabbítás után
Jacksonville Jaguars–Baltimore Ravens 28–27
Miami Dolphins–Houston Texans 30–15
New York Jets–Chicago Bears 31–10
Tennessee Titans–Cincinnati Bengals 16–20
Washington Commanders–Atlanta Falcons 19–13

KÉSŐBB
22.05: Arizona Cardinals–Los Angeles Chargers
22.05: Seattle Seahawks–Las Vegas Raiders
22.25: Kansas City Chiefs–Los Angeles Rams (Tv: Arena4)
22.25: San Francisco 49ers–New Orleans Saints

KORÁBBAN
Detroit Lions–Buffalo Bills 25–28
Dallas Cowboys–New York Giants 28–20
Minnesota Vikings–New England Patriots 33–26

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
2.20:
Philadelphia Eagles–Green Bay Packers (Tv: Arena4)

KEDDEN JÁTSSZÁK
2.15:
Indianapolis Colts–Pittsburgh Steelers (Tv: Arena4)