Lehet, hogy Bradyn már soha többé nem látjuk a sisakot (Fotó: Getty Images)


Az elmúlt napokban az ESPN arról számolt be, hogy Tom Brady még nem döntötte el, folytatja-e pályafutását. Bár a világklasszis quarterback már 44 esztendős, így is meglephette ez az információ a legtöbb NFL-rajongót, hiszen szeptemberben még arról beszélt, hogy akár 50 éves koráig is amerikai futballozna.

Hétfő este már nem csupán különböző sajtóhírek hintették el a visszavonulás lehetőségét, hanem maga Brady is.

„Az amerikai futball, a csapattársaim és a velük együtt kitűzött célok is nagyon fontos részei az életemnek. Viszont a nagy különbség a régi önmagamhoz képest, hogy most már öregebb lettem, gyerekeim vannak és ők is nagyon sokat jelentenek számomra. Ők és a feleségem a legnagyobb támogatóim. Neki tényleg fáj, amikor engem megütnek a pályán. Tisztában vagyok vele, hogy a nejemnek férjként, a gyerekeimnek pedig apaként kellek” – mondta a Bucs irányítója a Let's Go című podcastban.

„Sok idők töltök majd velük és megadom nekik, amire szükségük van. Ők is megadtak nekem mindent az elmúlt hat hónapban is. Már néhány éve is elmondtam, hogy ez nem csak arról szól, én mit akarok, hanem a családommal együtt mit akarunk. Az együtt töltött idő alatt majd közösen kitaláljuk, mi legyen a folytatásban” – tette hozzá Brady.

A Tampa Bay Buccaneers drámai körülmények között esett ki vasárnap este a rájátszásból – Bradyék 27–3-as hátrányból visszajöttek egálra, ám az utolsó másodpercekben a Los Angeles Rams egy mezőnygólnak köszönhetően 30–27-re megnyerte a mérkőzést.

Brady egyébként ebben az idényben is remekül teljesített az alapszakaszban, 5316 yarddal ás 43 TD-passzal a liga legjobbja volt.