NBA: a ligaelső Jazz a Celtics ellen is nyert, a Nets újra kikapott

Vágólapra másolva!
2021.02.10. 07:21
null
A Celtics sem bírt a Jazzel (Fotó: Getty Images)
Az NBA alapszakaszának legutóbbi játéknapján a ligaelső Utah Jazz 122–108-ra legyőzte a Boston Celticset, a keleti éllovas Philadelphia 76ers 119–111-re nyert a jó formában lévő Sacramento Kings otthonában, míg a Brooklyn Nets zsinórban harmadjára is kikapott, ezúttal a Detroit Pistonstól.

Detroit Pistons–Brooklyn Nets 122–111

Detroiti bravúr. Remekül játszott és főleg remekül kezdett a hazai csapat, Dwane Casey legénysége nagy elánnal és lendülettel ugrott neki a meccsnek, így az első negyedet rögtön megnyerte 12 ponttal, majd a második játékrészben már kereken 20 egység volt a különbség, egyszerűen lejátszották az esélyesebbnek tartott Brooklynt. Ezt követően azért visszaestek és a nagyszünetben már csak kilenc pont volt közte, de még időben stabilizálták magukat és nem adták ki a kezükből a vezetést - a harmadik negyedben három-négy pontra is visszajött a Nets, de ez volt a maximum, a záró etapban már megint 10 pont körül/felett mozgott a távolság. A Pistonsnál Jerami Grant (32 pont, 11/19 mezőnyből), Delon Wright (22 pont, 9 gólpassz) és Mason Plumlee (14 pont, 12 lepattanó, 7 gólpassz, 3 blokk) volt a főkolompos, de a 3/3 triplával és 15 ponttal beszálló Saddiq Bey is kitett magáért - 56%-kal dobtak mezőnyből, 45%-kal tripláztak és végig vezetve, összességében magabiztosan verték meg a Brooklynt.

Nem jó a Nets. Kevin Durant nélkül sem szabadna ilyen mérkőzéseket játszania a Brooklynnak, az ellenfél eddig összesen öt meccset nyert a szezonban, mégis simán kikapott a gárda - Steve Nash vezetőedző sem tartotta magában a véleményét, finoman szólva sem tetszett neki, hogy a második negyedben 20 ponttal égtek már. Mint mondta, rengeteg dolgot kell letisztázniuk, az elsődleges pedig a hozzáállás - védekezésben megint akaratgyengék voltak és bár James Harden (24 pont, 12 gólpassz, 5 blokk!), valamint Kyrie Irving (27 pont 28 dobásból, 7 gólpassz) játékára építve elöl kinéztek valahogy, de ez nagyon nem ellensúlyozta a gondjaikat. Irving annyit tett hozzá, hogy papíron dominálniuk kellene, de meglehetősen átlagos csapatnak néznek ki jelen pillanatban és egyetértett edzőjével aban, hogy sok mindent kell kijavítani - ez az este újabb bizonyíték volt arra, hogy ez nem egy tündérmese...

A Pistons legjobb dobói: Grant 32/12, Wright 22, Bey 15/9
A Nets legjobb dobói: Irving 27/6, Harden 24/3, Green 10/3, Shamet 10/6

Miami Heat–New York Knicks 98–96

Fogcsikorgatva, de halad a Miami. A két nappal ezelőttihez hasonlóan ismét kiélezett meccset vívtak a felek és ismét a Heat jött ki belőle győztesen, de ezúttal sem játszott igazán jól, vagy szépen Erik Spoelstra csapata, inkább akarattal, küzdőszellemmel tudta hozni a győzelmet. Jimmy Butler (26 pont, 8 lepattanó, 10 gólpassz) most is mindent megtett a hazaiakért, Bam Adebayóval ketten összesen 31 (!) büntetőt harcoltak ki a Knicks kőkemény, fizikális védekezésében szemben, az életüket pedig Kelly Olynyk könnyítette meg, aki 6/8 triplát bombázott be - a padról még Tyler Herro is jól szállt be, de például Duncan Robinson 0/7-es mezőnymutatóval riogatott. Az utolsó negyednek még hátránnyal ment neki a társaság, de ott még egyet csavart a védekezésén, elöl pedig még agresszívebbé vált és a clutch végjátékban kiizzadta a győzelmet: Olynyk és Herro is iszonyatosan fontos triplát süllyesztett el az utolsó szűk három percben, míg a New Yorkot 2/8-as mezőnymutatón tartották ebben az időszakban. Persze ez most olyan helyzet, hogy a győzelem mikéntje nem számít, csak a ténye - a mélyen lévő Heat sorozatban három győzelemmel kapaszkodik felfelé és éppen a New Yorkot érte utol a keleti 9-10. helyen.

Rose debütált, a büntetőzés kérdéses volt. Első meccsét játszotta régi-új csapatában Derrick Rose, aki nem sokkal a mérkőzés előtt kapta meg az engedélyt arra, hogy pályára léphessen, a korábbi MVP pedig jól mozgott: 20 perc alatt 14 pontot és 3 gólpasszt jegyzett csereként, vele a pályán pedig +6-ban volt a Knicks. A győzelem viszont nem jött össze, a vendégeknek ugyan minden esélyük megvolt erre, de a végjátékban egyszerűen túl sokat hibáztak, így lemaradtak erről - igaz, a büntetőzést azért többen is megkérdőjelezték közülók. A teljes meccsre vetítve 39-16 volt a büntetők aránya, ahogy említettük, a Butler-Adebayo páros 31-szer állhatott a vonalra, a záró etapban pedig 13-2 volt az arány - Tom Thibodeau vezetőedző csak annyit mondott, hogy "meg kell néznem a videókat, mert kicsit furcsa volt a helyzet... ezt most ennyiben hagyom"...

A Heat legjobb dobói: Butler 26/3, Olynyk 20/18, Adebayo 19
A Knicks legjobb dobói: Payton 18/3, Rose 14/6, Barrett 13/3

New Orleans Pelicans–Houston Rockets 130–101

Simán nyert a Pelicans. Remek formában érkezett meg erre a meccsre a New Orleans és mivel a Houstonnál voltak gondok, így erősen benne volt a pakliban, hogy most is nyerni tudnak a hazaiak. Ezt végül látványos és hatékony támadójátékkal meg is tette Stan Van Gundy legénysége, amely 63 pontot dobott és tíz egység feletti előnyt épített fel a nagyszünetig, majd amikor utána próbálta ezt csökkenteni és megviccelni ellenfelét a Rockets, akkor a Pels még egyszer odacsapott: a záró etapot 38-20-ra vitte el a gárda, így nem lehetett kérdés. Összességében 50% feletti mezőnymutatóval, 39%-os triplázással, 31 gólpasszal és 55-37-re megnyert lepattanózással nyerte meg ezt a meccset a New Orleans, amelyben egyénileg Brandon Ingram (22 pont, 9/13 mezőnyből, 28 perc), Zion Williamson (20 pont, 5 lepattanó, 7 gólpassz alig 21 perc alatt), valamint Josh Hart (20 pont, 17 lepattanó) is kiemelhető - ebből is látszik, hogy a kulcsembereknek nem kellett megszakadni, jutott idő némi pihenésre is. A Pels ezzel zsinórban négy győzelemnél tart, éppen a Houstont és a Memphist előzte meg, egyúttal kopogtat a playoff-helyek ajtaján.

Eltűnt a Rockets védekezése. James Harden elcserélése után egy ideig a liga legjobb védekezését mutatta be az agresszív, lelkes Houston, az elmúlt mérkőzéseken viszont meg sem közelítette ezt a szintet a csapat, ezen az estén pedig már teljesen szétesett. A Pelicans 60 pontot dobott a festékből és 18-at második esélyből, Stephen Silas vezetőedző szerint pedig ezek olyan dolgok, amik az akaraton múlnak, nem a rendszeren, vagy technikai kérdéseken - vagyis hiába hiányzott Christian Wood és Victor Oladipo, ezeket a dolgokat a cserejátékosok is meg tudnák oldani pusztán akarattal és lelkesedéssel. Elöl John Wall (25 pont, 6 gólpassz) és Eric Gordon (23 pont, 4/10 tripla) igyekezett valami tartást adni a gárdának, de mivel teljesen kilyukadtak hátul, így ez most nagyon kevésnek bizonyult - sorozatban harmadszor kaptak ki és Silas szerint ha nem találnak vissza az említett védekezéshez, akkor nagyon nehéz lesz meccset nyerniük.

A Pelicans legjobb dobói: Ingram 22/9, Williamson 20, Hart 20/9
A Rockets legjobb dobói: Wall 25/6, Gordon 23/12, Tate 13/3, House Jr. 13/3

San Antonio Spurs–Golden State Warriors 91–114


Kőkeményen vágott vissza a GSW. Előző este szoros mérkőzésen a Spurs jött ki jobban a két csapat csatájából, most viszont szintet lépett és pazar játékkal (második félidővel) vágott vissza a Warriors. Már a szoros első félidőben is látszott, hogy egyben vannak a vendégek, aztán a harmadik negyedben futottak egy 20-2-t, amellyel gyakorlatilag el is döntötték a küzdelmet - végig agresszíven, fegyelmezetten védekeztek, amellyel lebontották a Spurs játékát, elöl pedig ezúttal sokkal több lábon álltak, mint tegnap. Steph Curry most is remekelt (32 pont, 11/20 mezőnyből), de most rajta kívül még hatan dobtak kétszámjegyűt a csapatában, 42,5%-kal tripláztak, nyerték a lepattanózást, úgyhogy összességében jó játékkal hozták 1-1-re ezt a back-to-backet, így jelenleg a Denverrel állnak holtversenyben.

Ez most nem az a Spurs volt. Az előző estéhez képest Dejounte Murray (8 pont, 2 gólpassz, 0 labdaszerzés) és DeMar DeRozan (12 pont 11 dobásból) is jóval gyengébb teljesítményt nyújtott, az akkori vezérek helyére pedig nem tudtak újak lépni - White és Aldridge nem is játszott sérülések miatt, így pedig eléggé behorpadt a támadójáték. Végül mindössze 37%-kal dobtak mezőnyből, veszélytelenek voltak kintről, több labdát adtak el ellenfelüknél és a lepattanózást is elbukták, igazából semmiben nem tudtak felnőni a GSW szintjére - az első félidőben még tartották magukat, aztán kipukkadt a lufi és végül egyértelmű vereséget szenvedtek. Így sem állnak rosszul, mert hatodikak Nyugaton, de most jön számukra a hétmeccses idegenbeli túra, a szokásos Rodeo Trip, legközelebb február 28-án játszhatnak ebben a csarnokban.

A Spurs legjobb dobói: Gay 17/9, Lyles 15/3, Johnson 13, Mills 13/9
A Warriors legjobb dobói: Curry 32/12, Paschall 15/9, Wiggins 14/3

Utah Jazz–Boston Celtics 122–108


Jobb volt a Jazz. Az első negyedben ugyan nagyon bekezdett a Boston, de ahogy elkezdtek kimaradni a triplák, úgy állt össze a Jazz játéka és a második játékrészben már fordítottak is a hazaiak - igaz, a nagyszünetben még csak egy ponttal vezettek, de a fordulás után rá tudtak kapcsolni. A harmadik negyedben végül 42 pontot tettek fel a táblára és kétszámjegyű előnyt harcoltak ki, majd a záró etapban ugyan 14 pontos fórról visszaengedték ellenfelüket négy egységig, de aztán még egy lapáttal rátettek és sorozatban hat labdabirtoklásukból szereztek kosarat - ez volt az utolsó ütés, többször nem tudott veszélyeztetni a Celtics. A Jazznél fel sem tűnt, hogy nincs ott a kezdő irányító, Mike Conley, Donovan Mitchell ugyanis tarthatatlan volt (36 pont, 9 gólpassz, 6/13 tripla), de mellette Joe Ingles (24 pont, 6 gólpassz, 5/11 tripla) is nagyon élt, Bojan Bogdanovic 16-8-4-et hozott, Rudy Gobert pedig egy szokásos mély dupla-duplával és jó védekezéssel jelentkezett. A gárda így összességében viszonylag egyértelmű sikert könyvelhetett el, méghozzá az utóbbi 17 meccséből már a 16. alkalommal, úgyhogy továbbra is bombaformában haladva vezeti a ligát, következőleg pedig a Bucks ellen rangadózik majd.

Pedig Jaylen Brown remekül tért vissza. Játékra jelentkezett a Boston egyik vezére, Jaylen Brown, sőt, rögtön jó triplákkal nyitott a meccs elején és végül csapata legjobbjaként zárt: 33 pontot szerzett 8 lepattanóval, 12/20-as mezőnymutatóval, finoman szólva nem volt rozsdás. A bostoni gépezet viszont kissé akadozott, Jayson Tatumot limitálták Bogdanovicék (23 pont 7/20-as mezőnymutatóval, 4 lepattanó, 4 gólpassz), Kemba Walker 7 pontot tudott dobni 2/12-es mezőnymutatóval, a kiegészítők közül pedig csak az 5/6 triplás, de végül kipontozódó Daniel Theis tudott bármit is hozzátenni - ez így támadásban azért meglehetősen kevésnek bizonyult. Az első negyed remek dobóformája után alaposan visszaesett az együttes és Marcus Smart védekezése is hiányzott Mitchell ellen, úgyhogy végül hiába tették szorosabbá a hajrát, de nem tudtak mit kezdeni a Jazz-zel. Az utóbbi hét meccsükből ez volt az ötödik vereségük, nincsenek jó passzban, viszont most már lezárhatták az idegenbeli túrát és a következő hat találkozójukból ötöt otthon, egyet pedig Washingtonban játszhatnak le.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 36/18, Ingles 24/15, Gobert 18
A Celtics legjobb dobói: Brown 33/9, Tatum 23/3, Theis 15/15

Portland Trail Blazers–Orlando Magic 106–97

Végig vezetett a Portland. Kézben tartotta ezt a meccset a Blazers, a hazaiak 31-19-re nyerték az első negyedet, majd utána kicsit visszavettek és közelebb engedték a Magicet, de igazán komoly veszélyben akkor sem forgott a vezetésük. Végül a harmadik negyed hajrájában szívták fel magukat ismét, ott egy 8-0-val megint megléptek és innentől már végig kétszámjegyű fórban voltak, összességében nem volt kérdés a győztes kiléte. A Portlandnél Damian Lillard (36 pont, 5/10 tripla) ismét nagyszerűen játszott, mellette pedig 23 ponttal szezoncsúcsot szórt Carmelo Anthony, aki ezzel a teljesítményével Oscar Robertsont is megelőzte az NBA örök pontlistáján - a védekezésükre odafigyeltek, úgyhogy ez a két egyéni produkció és a 40% alatti mezőnymutató is elég volt a sikerükhöz.

Ennyit tud az Orlando. Támadásban továbbra is erősen limitált a jelenlegi Magic, ráadásul a Markelle Fultz helyére előlépő Cole Anthony is megsérült, a második félidőben már nem jött ki a pályára a válla miatt, egyelőre nem tudni, hogy mennyire komoly a dolog. Örömhír, hogy Al-Farouq Aminu idei első meccsét játszhatta, de így is hiányzott Fultz, Carter-Williams, Gordon és végül Fournier is, úgyhogy erősen tartalékosan tudtak csak kiállni, pont pedig abszolút nem volt bennük - Nik Vucsevics (27 pont, 15 lepattanó) és Terrence Ross (22 pont 50%-kal) vezetésével azért igyekeztek, de jelenleg ennyi van bennük, ebben az állapotukban a liga egyik leggyengébb csapatának számítanak.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 36/15, Anthony 23/15, Trent Jr. 15/9
A Magic legjobb dobói: Vucsevics 27/6, Ross 22/6, Ennis 16/9

Sacramento Kings–Philadelphia 76ers 111–119

A Philly már megoldotta. A Kings mostanában sorra győzte le a nagycsapatokat is, a keleti éllovas azonban nem hagyta magát és ha nem is simán, de behúzta ezt a jelenleg rendkívül értékes idegenbeli sikert. Doc Rivers együttese jól kezdett, 42 pontot dobott az első negyedben, utána azonban a Sacramento időszaka következett és a vendégek 15 egységgel bukták el a második játékrészt. A záró etapot is hátrányból kezdhették még, de aztán 99-97 után Shake Milton öt pontjával és Tobias Harris triplájával fordítottak, majd Harris még egy nagy hármast bevágott, Joel Embiid pedig nyolc pontot szerzett ebben az időszakban - az utolsó bő öt perc remek játékának és a második félidei védekezésnek köszönhetően végül elvitték a győzelmet. Embiid egyébként most is jól mozgott (25 pont, 17 lepattanó, 6 gólpassz, 13/14 büntető), Ben Simmons 14-7-9-et hozott, a Curry-Harris páros pedig 44 pontot és 6/11 triplát tett hozzá - ehhez jött az, hogy a kispadról mindenki hasznosan szállt be, úgyhogy kiegyensúlyozott csapatjátékkal tudtak nyerni.

A második félidőben nem volt válasza a Sacramentónak. A nagyszünetig parádés támadójátékot mutatott be a Kings és 71 pontot dobott, azonban a fordulás után feljebb kapcsolt hátul a Sixers, ez pedig már sok volt a hazai alakulatnak. Buddy Hieldék mindössze 3/22 triplát süllyesztettek el és 40 pontot szereztek a harmadik-negyedik negyedben, a záró etapban pedig a Philly fordításakor sorozatban nyolc labdabirtoklást rontottak el - ez pecsételte meg a sorsukat, ugyan ők is próbáltak nagyon keményen védekezni, de ez az időszak elvette tőlük a győzelem lehetőségét. Pedig De'Aaron Fox most is nagyon aktív volt, 34 ponttal, 6 lepattanóval és 10 gólpasszal zárt, de 16-tal kevesebb büntetőt harcoltak ki és 65-50-re elbukták a lepattanózást, ezt pedig dobóformával nem tudták ellensúlyozni - megszakadt a remek széria, de most sincs okuk szégyenkezni, következőleg a Magic ellen javíthatnak.

A Kings legjobb dobói: Fox 34/9, Hield 21/18, Bagley 17/6
A 76ers legjobb dobói: Embiid 25, Curry 22/12, Harris 22/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons
–Brooklyn Nets 122–111
Miami Heat–New York Knicks 98–96
New Orleans Pelicans–Houston Rockets 130–101
San Antonio Spurs–Golden State Warriors 91–114
Portland Trail Blazers–Orlando Magic 106–97
Sacramento Kings–Philadelphia 76ers 111–119
Utah Jazz–Boston Celtics 122–108

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik