Gobert NBA-rekordot jelentő negyedszer lett az Év Védője

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.08. 11:36
Rudy Gobert (balra) az alapszakasz legjobb védője, de a rájátszásban Nikola Jokics ellen is remekel (Fotó: Getty Images)
Rudy Gobert-t választották meg az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legjobb védőjének a 2023–2024-es idényben. A Minnesota TImberwolves játékosa negyedszer érdemelte meg ezt az elismerést.

Rudy Gobert lett az év védője az NBA 2023–2024-es idényében. A francia korábban 2018-ban, 2019-ben és 2021-ben is elsőként végzett, így ő a 3. játékos az NBA történelmében, aki négyszer is elnyerte a díjat, eddig Dikembe Mutombo és Ben Wallace volt erre képes.

Timberwolves történetének ő az első játékosa, aki elnyerte az év védőjátékosa díjat. Az alapszakaszban a Minnesota engedte a legkevesebb pontot mérkőzésenként, az 56–26-os mérleg a csapat történetének második legjobbja.

Az idényben Gobert 66.1 százalékos hatékonysággal 14 pontot átlagolt, emellett 12.9 lepattanó és 2.13 blokk volt a meccsenkénti mérlege. ű

Gobert 72 első helyes szavazatot kapott, összesített pontszáma 433 volt. A második helyen honfitársa, az év újoncának megválasztott Victor Wembanyama végzett.

Wembanyamával ellentétben Gobert csapata még ott van a rájátszásban, a Minnesota ráadásul az első két mérkőzést megnyerte a bajnoki címvédő Denver Nuggets otthonában.

NBA, RÁJÁTSZÁS
NEGYEDDÖNTŐ
2. MÉRKŐZÉS
Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves 80–106
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Minnesota javára

Amerikai sportok
2024.05.07. 08:08

NBA: semmi meglepetés, Wembanyama az idény újonca

A San Antonio Spurs 1/1-es választása az összes zsűritag szavazásán első lett.

 

Legfrissebb hírek

Az OKC címvédését elsősorban a Cleveland és a Denver akadályozhatja meg 

Amerikai sportok
11 órája

Hiába Doncic 43 pontja, a Lakers hazai pályás Warriors elleni vereséggel startolt – videók

Amerikai sportok
19 órája

Indul a szezon, de mi történt a szünetben? Íme, az NBA-nyár legfontosabb eseményei

Amerikai sportok
2025.10.21. 16:52

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
2025.09.12. 09:50

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

Sima hazai győzelemmel 2012 óta először NBA-döntős az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:21

Az óriási verés után megrázta magát az Oklahoma, már csak egy lépés hiányzik az NBA-döntőhöz

Amerikai sportok
2025.05.27. 07:37

NBA: az idényben egyszer sem kapott ekkora verést az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.05.25. 09:03
Ezek is érdekelhetik