SGA újabb 50-ese és Caris LeVert pazar utolsó perce indította be az NBA-hetet

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.03.04. 07:28
A tripla dupla Desmond Bane-é (jobbra) volt, de a győztes kosarat Caris LeVert (balra) dobta Memphisben (Fotó: Getty Images)
Shai Gilgeous-Alexander 51 pontjára építve az Oklahoma City Thunder 137–128-ra nyert vendége, a Houston Rockets ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerint kedd hajnali programjában, és elkönyvelte sorozatban a negyedik, idénybeli ötvenedik győzelmét. Pontokban igencsak bővelkedő meccset vívott a Memphis Grizzlies és az Atlanta Hawks is, meglepetésre a vendégek nyertek 132–130-ra.

A hetek óta remek formában lévő Shai Gilgeous-Alexander az idényben negyedszer jutott el ötven pontig, ilyesmire korábban csak 11 játékos volt képes a ligában, igaz, Wilt Chamberlain nyolcszor is, Michael Jordan pedig négy alkalommal. Az oklahomaiak vezére 18/30-as mezőnymutatót produkált (ebből 5/9 volt a tripla), és bedobta mind a tíz büntetőjét.

Desmond Bane először ért el tripla duplát a Memphis soraiban (35 pont, 10-10 lepattanó és assziszt), azonban az est hőse nem ő, hanem az atlantai Caris LeVert volt: Dyson Daniels éppen Bane-től csente el a labdát 3.8 másodperccel a végső dudaszó előtt, azonnal LeVert-hez játszott, aki bevágta a győztes kosarat. A Hawks kiscsatára 25 pontot szerzett, közülük 16-ot a negyedik negyedben – az utolsó percben kulcsfontosságú triplája, majd duplája is volt, mielőtt eldöntötte e meccset.

Stephen Curry Charlotte-ban nőtt fel, számára mindig különleges ott pályára lépni – nos, ebben az idényben hétfőn jött el a nagy nap, és a világklasszis 21 ponttal, 10 assziszttal, valamint természetesen győzelemmel tette emlékezetessé az estét. A Golden State a legutóbbi hét mérkőzésén hat győzelmet könyvelt el, és szépen kapaszkodik felfelé a tabellán, jelenleg 33, 28-as mérleggel a Nyugati főcsoport hatodik helyén áll. 

A Sacramento sorozatban a negyedik győzelmét könyvelte el; Zach LaVine 22, DeMar DeRozan 20 pontot termelt a lecsúszóban lévő Dallas ellen, amely térdsérülés miatt már az első negyedben elvesztette Kyrie Irvinget. Az egész csarnok felállva tapsolt, amikor a sérült csillagot odatámogatták a büntetővonalhoz, ő pedig – mint annak idején példaképe, Kobe Bryant (2013), valamint jelenlegi klubtársa, Klay Thompson (2019) tette – értékesítette is a két dobást!

 

A Detroit újabb győzelemmel – a legutóbbi 11 meccsén a 10.-kel – erősítette meg védvonalát a Keleti főcsoport hatodik helyén. Cade Cunningham megint elemében volt, 29 pont, kilenc assziszt és négy labdaszerzés került a neve mellé a Utah elleni könnyed, pontokban gazdag győzelem során.

A Miami érvényesítette a papírformát a ligautolsó Washington ellen, a 19 pontig és 15 lepattanóig jutó Bam Adebayo pedig megjavította a floridaiak egyik klubrekordját: nyolc Heat-idénye alatt 222 dupla duplát hozott össze, ez eggyel több, mint amennyi a korábbi csúcstartó, Rony Seikaly gyűjteményébe került a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján.

Jelentős a lemaradása a nyugati 12. Portlandnek, de még nem engedte el a playoffálmot: a második félidőben 21, összesen 34 pontot szerző Anfernee Simons vezérletével nyert Philadelphiában. A Blazers öt mérkőzése van úton, és már a negyedik vendéglátóját tángálta el.

NBA, ALAPSZAKASZ
Oklahoma City Thunder–Houston Rockets 137–128
Memphis Grizzlies–Atlanta Hawks 130–132
Charlotte Hornets–Golden State Warriors 101–119
Philadelphia 76ers–Portland Trail Blazers 102–119
Miami Heat–Washington Wizards 106–90
Dallas Mavericks–Sacramento Kings 98–122
Utah Jazz–Detroit Pistons 106–134

 

Legfrissebb hírek

NBA: túlórára kényszerült a Cavs, Lakers-siker a Los Angeles-i rangadón

Amerikai sportok
Tegnap, 7:48

NBA: sztárjai segítségével nyert a Bucks; 44 pontig jutott Grimes – videók

Amerikai sportok
2025.03.02. 07:52

NBA: 22 pontos hátrányból verte meg a címvédőt a Cleveland

Amerikai sportok
2025.03.01. 08:36

Curry 56 ponttal vezette győzelemre a Warriorst – videó

Amerikai sportok
2025.02.28. 07:32

A címvédőt is bedarálta az elképesztő szériát produkáló Pistons, Chicagóban javított a Clippers – videók

Amerikai sportok
2025.02.27. 07:57

A hosszabbításban vágott vissza az OKC-nek a Timberwolves, Jokicsék is nyertek – videók

Amerikai sportok
2025.02.25. 08:19

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

Doncic dupla duplázott, Jokics tripla duplázott a Nuggets–Lakers meccsen

Amerikai sportok
2025.02.23. 07:24
Ezek is érdekelhetik